Kutatóink munkái, könyvajánlók, pályázati felhívások, rendezvények


(Romsics Ignác: Magyarország története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2017.)


2017. november 16-án a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának dísztermében teltház előtt mutatták be Romsics Ignác legújabb történeti szintézisét. Akik a szerző munkásságát követték, az elmúlt években/évtizedben tapasztalhatták, amint napjaink legismertebb történészének érdeklődése tudatosan fordult a huszadik századi történelem kutatásától a történetírás története és – ezzel párhuzamosan – későbbi korok megismerése és megismertetése felé.


Romsics több tanulmányt közölt a fejüket szintézisírásra adó történészekre nehezedő dilemmákról, majd a Magyarország története a XX. században (Budapest, Osiris, 1999) című nagysikerű legújabbkori szintézisét követően a magyar történetírás 19–20. századi történetét (Clio bűvöletében. Magyar történetírás a 19–20. században – nemzetközi kitekintéssel. Budapest, Osiris Kiadó, 2011) és a magyar múlt néhány kitüntetett szereplőjének és meghatározó eseményének emlékezetpolitikai helyét (A múlt arcai. Történelem, emlékezet, politika. Budapest, Osiris, 2015.) járta körül. Kimutatva és újrahangsúlyozva, hogy az egykori szemtanúk és kortársak mennyire eltérő módon, mindenkor értékvezérelve ítélték (és ítélik) meg saját koruk eseményeit és ezek alakítóit, ez a sokszínűség pedig mennyire tetten érhető azután az emlékezetben és a történetírói véleményekben is, amik túl azon, hogy időről-időre változnak, nemegyszer politikailag is többé-kevésbé motiváltak. Romsics főszerkesztőként volt jelen a Magyarország története című vaskos szintézisben (Budapest, Akadémiai Kiadó, 2016) és ugyanilyen minőségben működött közre a Kossuth kiadónál kiadott 24 kötetes történelmi-ismeretterjesztő sorozat elkészültében. A most megjelent szintézisében ezúttal egyedüli szerzőként az uráli őshazától a legutóbbi, 2014-es, választásokig az egész magyar történelmet ismerteti az olvasókkal.


Romsics Ignác előbb az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán és doktori iskolájában, 2008 óta pedig az egri Eszterházy Károly Egyetem történelemtudományi doktori képzésén oktat. Kiemelkedő munkásságának köszönhetően 2001-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező-, 2010-ben pedig rendes tagjává választották. Tudományos és tudományos-ismeretterjesztő köteteinek, valamint nagysikerű előadásainak köszönhetően a szakmáján kívül is népszerűségre tett szert, így mára munkásságát még azoknak sem kell bemutani, akik nem a történelem elkötelezett búvárai. Négy évtizedes kutatói és sokoldalú ismeretterjesztő tevékenysége mellet igazi iskolateremtő egyéniség, ennek bizonyságaként mára egykori diákjai közül többen neves kutatónak, szakmájuk megbecsült és megkerülhetetlen tagjainak számítanak.


A Kossuth kiadónál most megjelentetett kötet illeszkedik és egyúttal el is válik a magyar történelem eddigi szintéziseitől. Ezek sorát a Szilágyi Sándor főszerkesztésével készült A magyar nemzet története című tízkötetes munka első kötetének 1895-ös megjelenésétől datálhatjuk. A millennium légkörében fogant gazdagon díszített sorozat előszavát Vaszary Kolos, hercegprímás, utószavát pedig Jókai Mór írta, tucatnál is több szerzője közt pedig a korszak legjobb történészei voltak. Soraik közt találjuk Ballagi Mórt, az ügyvéd végzettségű – a század végére a magyar birodalmi gondolat hívéül szegődő – Beksics Gusztávot és a zsidó származású Acsády Ignácot, Angyal Dávidot, Fraknói Vilmost és Marczali Henriket is. Széles olvasóközönséghez jutott el – és sokak szemében máig a magyar múlt utolsó „igazi”, nagy szintézisének számít – Hóman Bálint és Szekfű Gyula szellemtörténeti ihletettségű (eredetileg) ötkötetes Magyar történet című munkája, amit 1928–1934 között adtak ki. De a két világháború közötti magyar történetírás csúcsteljesítményének számító „Hóman–Szekfű” mellett mások is vállalkoztak a magyar múlt monografikus igényű összefoglalására – előrukkolva változó terjedelmű, fókuszú és minőségű kötetekkel. Egy évtizeddel Hómannal való közös munkája előtt maga Szekfű is közölt egy eredetileg német nyelven írt, de magyar fordításával egyszerre megjelent hosszabb országtörténeti tanulmányt (A magyar állam életrajza. Budapest, 1918. – újabb kiadása: Budapest, Maecenas Könyvkiadó, 1988.). Még a Horthy-korszak szintéziseinek sorát gazdagította Szabó István társadalomtörténeti összefoglalása (A magyarság életrajza. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1941. – újabb kiadása: Budapest, Akadémiai Kiadó, 1990.), Mód Aladár második világháború alatt írt „függetlenségi-szempontú” munkája (400 év. Küzdelem az önálló Magyarországért. Budapest, 1943.) és Baráth Tibor nemzetiszocialista szellemiségű országtörténete (Az országépítés filozófiája a Kárpátmedencében. Kolozsvár, Nagy Jenő ny., 1943.) A magyar történelem egészének elbeszélésében rejtő kihívás a második világháborút követően is talált vállalkozó szellemekre. A moszkovita történész-ideológus, Andics Erzsébet intencióinak megfelelően az új munkákban már rendre a magyar történelem korszakainak marxista (osztály)szempontú átértékelését és a nemzeti kommunista történeti kánon ideológiai elvárásainak érvényesítését találjuk. A szemléletileg első ilyen nagy összefoglaló Heckenast Gusztáv–Incze Miklós–Karácsonyi Béla–Lukács Lajos–Spira György munkája A magyar nép története. Rövid áttekintés (2. kiad., Budapest, Művelt Nép Könyvkiadó, 1953) volt, amit a már liberálisabb szellemben fogant, színvonalasabb Molnár Erik szerkesztette kétkötetes Magyarország története követett (Budapest, 1964.) A Kádár-korszak legambíciózusabb vállalkozásának viszont nem ez, hanem egy tízkötetesre tervezett nagy magyar történeti összefoglaló elkészítése volt, a vaskos sorozatból viszont utóbb csak hét kötet jelent meg Pach Zsigmond Pál, az MTA Történettudományi Intézete igazgatójának főszerkesztésében.


Ezek az összefoglalók – töbnyire többszerzős munkákról lévén szó – szükségszerűen heterogén és egyenetlen színvonalon íródtak, szerzőik változó kérdésfelvetésektől indíttatva és különböző ideológiai alapállásból láttak munkához, így nemegyszer még az egyazon politikai rendszeren belül született munkákban is fontos eltérések mutathatóak ki, nem beszélve a fogalmazásbeli- és íráskészségben rejlő differenciákról. A többszerzőségben rejlő előnyök, éppen ezek okán, hátrányokkal is járnak. Romsicsot ugyanakkor ilyen béklyók nem kötötték, így adott volt a gondolati koherencia korlátlan érvényesítésének lehetősége, az egységes szemlélet és a végig azonos stílus. Az egyszerzőség persze veszélyekkel is jár, hisz ebben az esetben a „magányos” történetíró kizárólagos felelősséget visel régebbi – általa kevéssé, vagy egyáltalán nem kutatott témák és korok – eredményeinek szakszerű interpretálásáért. Éppen ezért Romsics az egyes korszakok legavatottabb történészeinek munkáira és megállapításaira támaszkodik, jelezve, ha esetleg vita van bizonyos jelenségek és események értékelésénél a téma specialistái közt. Ilyenkor azt tapasztaljuk, hogy a vitázó felek szakmailag megalapozott, ámbár eltérő ítéleteire egyaránt kitér, és ismeretei alapján időnként maga is állást foglal az adott kérdésben.


A történészek több csoportra oszthatók az alapján is, hogy témaválasztásuk mekkora időmetszetet „fog át” – eltekintve ezúttal az eszmetörténet és a történelemhez kapcsolódó társtudományok kutatóitól. Ezen szükségképpen elnagyolt és végletesen leegyszerűsített tipológia szerint vannak a mikrotörténet iránt elkötelezettek, az egy politikai rendszerre szakosodók, és olyan kutatók, akik érdeklődésüket kiterjesztik egy-egy korszak – azaz nagyobb, évszázadokon átívelő, sajátos politikai, jogi, gazdasági vagy kulturális jegyeket hordozó időszak – megismerése felé. Mindössze néhányan vannak csak, akiket vállalkozó kedvük, ambíciójuk, történetírói alkatuk (és persze képességeik) arra ösztönöznek, hogy saját népük történetének egészéről „rajzoljanak” átfogó képet. Bár Romsicsnak számos tanulmánya és több kötete alapján a többi csoportban is helye van, ezzel a kötetével ez utóbbi kategória történészeinek szűk klubjába is bekerült.


A kötet öt fejezetre és egy rövid utószóra tagolódik, amit a felhasznált és ajánlott kötetek és szakmunkák jegyzéke, valamint személy- és helységnévmutató követ, végül a képek és térképek jegyzéke zár. Az egyes nagyobb fejezetek rendezőelve értelemszerűen a kronológia és a korszakos elkülönítés. Az első fejezet a magyar nép kialakulásának és a honfoglalásnak az időszakát, a második a középkori magyar királyságét, a harmadik a három részre szakadt magyar államot, a negyedik pedig a magyar korona országainak Habsburg-monarchiabeli történetét mutatja be. Az ötödik fejezet időhatárát az Osztrák–Magyar Monarchia – és benne a történelmi magyar állam – széthullása, illetve 2014-es választások keretezik. Ebben az összefoglalóan A trianoni Magyarország címet viselő fejezetben kerül sor a Horthy-korszaknak, a szovjet táborba került Magyarországnak és az 1989-es rendszerváltástól napjainkig terjedő időszaknak az ismertetésére is. Érezhető, ahogy a közelmúltnak – vagy méginkább félmúltnak – számító legutolsó három évtized értékelésében a szöveg a megszokottnál is mentesebb lesz a kategorikus értékítéletektől, és Romsics mondandója lényegét időtálló, tényszerűen igazolható adatokra (választási eredményekre, szociális mutatókra, statisztikákra, gazdasági mérésekre) alapozza.


De a kötet egészére igaz, hogy más munkáihoz hasonlatosan ebben is a mára klasszikussá vált – Romsics Ignác munkáit jellemző – multiperspektivikus történelemszemlélet érvényesül. A szerző ugyanis nem ragad le a történelem – nemegyszer még ma is domináns, némelykor szinte kizárólagos – politikatörténeti nézőpontból való elbeszélésénél. Bár a magyar történelem nagy korszakos fordulópontjai szinte kizárólag politika- és hadtörténeti eseményekhez kötődnek (a kereszténység felvétele és Szent István királlyá koronázása, a mohácsi csata, az első világháború vége és a forradalmak, Trianon, második világháború, rendszerváltás), ezek ismertetése mellett egy korszak viszonyainak hiteles tolmácsolásához számára legalább olyan fontosak az adott kor gazdasági, társadalomtörténeti és kulturális aspektusai is. Ezek ugyan sokszor kikezdik és átlépik a hagyományos politikatörténeti kereteket, mégis segítik az olvasót egy kor „lényegének” megragadásában és az abban élők cselekedeteinek, gondolkodásmódjának megértésében. A kötetben végig ezen törekvéssel találkozunk, így az olvasók a honfoglalók ütközetein túl a népvándorlás során jelentkező nyelvi-kulturális hatásokkal, őseink lakásviszonyaival, a koraújkor vallási küzdelmeivel, eleink életmódjával, mentalitásával, műveltségi fokával is megismerkedhetnek.


A komplexitásra és sokszínűségre való törekvésén túl Romsics igyekszik térben és időben is „pozicionálni” a magyar múlt egyes korszakait, ami összevetéssel és viszonyítással jár. Az összehasonlításoknak alapja lehet katonai erő, gazdasági teljesítmény és kulturális eredmények egyaránt, s időben egyre közeledve a mához a mérhetőbb és ezáltal általánosabb összevetések alapjául szolgáló mutatók (GDP, GDNP). A múlt politikusait koruk szereplőiként ismerhetjük meg, teljesítményüket pedig Romsics mindig helyzetükhöz és lehetőségeikhez viszonyítva értékeli. A szerzői szándék ugyanez a viszonyítás, azaz általánosabb, objektívebb, higgadtabb és ezáltal időtállóbbnak szánt értékítéletek megfogalmazására való törekvés. Egy korszak teljesítéményének értékelésében Romsics Ignác referenciája mindig a Nyugat. Úgy véli ugyanis, hogy a magyarság Kárpát-medencei megtelepedése óta nyugati mintakövetésre törekszik, és hol sikeresen zárkózik fel Európa élmezőnyéhez – vagy legalább átlagához –, hol pedig kevésbé. Ez a szándék nagyjából egészében keretezi a kötet időhatárait, hiszen az a kereszténység felvételétől az Európai Unióhoz való 2003-as népszavazásig és 2004-es belépésig húzódik.


Külön erénye a munkának, a már védjeggyé vált leíró stílus: a gondolatok szakszerű, már-már szikár és érzelemmentes, mégis olvasmányos stílű összefoglalása. Romsics írói készsége révén képes bonyolult kérdéseket könnyedén megfogalmazni, így az olvasmányosság nem válik a tudományosság kritériumának áldozatává. Ellenkezőleg: a közérthető közlés felerősíti a mondandót. Ez leginkább a szerző kutatói módszeréből fakad, ami mondhatni attitűd és történetkutatói alkat: nem merev, de mégiscsak érzékelhető távolságtartás a múlt szereplőitől.


Ezer év történetét mindenre kiterjedően, egyenletes mélységben és multiperspektivikusan bemutatni még sokkötetes, többszerzős vállalkozás esetében is embertpróbáló feladat. Egy átfogó, monografikus jellegű, egyszerzős kézikönyv esetében viszont csaknem lehetetlen vállalkozásnak számít. A végső szövegből óhatatlanul kimaradnak események, szereplők, és még csak félmondatnyi terjedelmet sem kapnak egyébként fontos jelenségek. De – és erre a de-re utalok a címben – ezeréves perspektívában akár ma súlyosnak látszó, vitákat generáló történések is egészen más fénytörést kapnak. A hosszabb időtáv elegendő – és egyre nagyobb – távlatot biztosít ahhoz, hogy egy-egy esemény tényleges súlya megmutatkozzon. A múlt eseményeinek és szereplői helyi értékének gondos mérlegelésén túl egy ilyen jellegű átfogó munka elkészítéséhez szelekciós és szintetizálási képesség, sikeréhez pedig helyes arányérzék és az olvasói befogadást segítő olvasmányos stílus szükségeltetik, amit – kijelenthetem – Romsics Ignáctól mára megszokhattunk. Persze előfordulhat, hogy egyes résztémák kutatói, specialistái a kötet elolvasását követően sem lesznek maradéktalanul elégedettek szűkebb szakterületük „elhanyagoltsága” miatt, és esetenként vitába is szállnak majd a szerző egyes megállapításaival – leegyszerűsítéseit némelykor túlzónak, megállapításait néhol elnyagoltnak gondolva. Mégis: jó, hogy ez a könyv megjelent. Ez a kötet ugyanis nem elsősorban a szaktörténészek táborának szól, hanem a magyar történelem eseményei iránt jóindulattal érdeklődő, biztos ismereteket és fogódzót kereső széles olvasóközönségnek íródott.


Romsics történetírói módszerét többen értékelték már túlságosan „rejtekezőnek”, nehezményezve azt, hogy maga helyett „beszélteti” forrásait és ódzkodik az értéktelített, hangzatos és ideologikus kijelentésektől. Akik így gondolják, bizonyára legújabb a kötetétől is idegenkedni fognak. A jelen írás szerzője azok táborába tartozik, akik úgy vélik, hogy a mai – a történettudomány szereplőit is érintő –, hiszterizált világban ez inkább erénynek számít. Gyökere pedig az a historikusi ars poetica, amely helyes önértékelésre, pontos számvetésre és megfelelő önismeretre tanít, eleink erényei és hibái felé pedig az őszinte és részrehajlás nélküli szembenézés gesztusára nevel. Mindezen túl helyünk, szerepünk és lehetőségeink mindenkor reális felismerésére figyelmeztet. És mivel Romsics Ignác minden munkájában erre törekszik, a látszat ellenére ezért egyáltalán nem érzelemmentes, sőt ebben a szelíd, de szívós törekvésében éppen hogy permanensen impulzív történetírói alkat.


Romsics a maga módján ezzel a kötetével újra – ha kimondatlanul is – tanújelét adja ezen történetírói filozófiának, amelynek részelemeit ki-ki sikerrel adaptálhatja akár személyes életében is. A múltról való ismeretek bővítése és pontosítása mellett, valamint a történelemről és benne önmagunkról való gondolkodás megismertetésén túl, történészre hasznosabb szerep talán nem is hárulhat.

A recenzió a Kommentár 2017/5-6. számában jelent meg.


The Department of History and Civilization at the European University Institute (EUI) is happy to announce its twelfth Summer School in Transnational and Comparative History, which will take place in September 2018 in the historic Villa Salviati, looking out over the hills of Florence.


The EUI Department of History and Civilization is a major centre for the study of comparative and transnational European history and of European history in a global perspective. Its annual Summer School has established itself as an exciting and stimulating experience for postgraduate students. Whether you are interested in political, social, cultural, intellectual or economic history, it will give you a unique opportunity to broaden your research interests and methodological reflection.


The summer school will combine discussion of methodological issues in global, transnational and comparative history with case studies by leading specialists from the European University Institute and other major universities, who will also provide feedback on the students' own research projects. This year’s presentations, covering early modern, modern and contemporary history, will concern the connected history of empires and imperialism, global enlightenments, transnational history of science, the history of gender, social action and nationalist politics in border regions, and the history of international organizations and natural resources.


You will also have the chance to meet EUI doctoral researchers, participate in the academic life of this centre of excellence, and visit the Historical Archives of the European Union. Information will also be given on possibilities for pursuing doctoral studies at the European University Institute.


In addition, you will have an opportunity to explore Florence, one of the most beautiful cities in the world.


Eligibility and How to Apply


Students of history, social sciences and related fields. Graduates or students in their last year. Any nationality. Enrolment numbers are limited and admission is based on merit.


Registration:


Registration fee for selected participants: 200 Euros. This fee includes accommodation in a 3 stars hotel and meals at the EUI during the Summer School.

Travel expenses are not paid. Participants must have their own medical insurance and pay any medical fee themselves.


Registration deadline: 30 April 2018.


Further information here.


Szentes, Kossuth tér, Vármegyeháza és előtte az artézi-kút 1900-ban.

(Forrás: Fortepan, képszám: 86570 )

A román hadsereg 1919. április 29-én az éjjeli órákban érte el Szentes határát. A parancsnok hajnali négy órakor kérette magához a város helyben maradt vezetőségét, akik az ügyvitelre intéző bizottságot hoztak létre – amit pár nap múlva tanácsra kereszteltek. A román csapatok parancsnoka, Piscureanu őrnagy rögtön utasításokkal látta el a város irányítóit.

Első rendelkezése a fegyverek és lőszerek azonnali átadásáról szólt. Összeírták a megszállt lakosságot is. Ez utóbbi rendelet végrehajtására mindössze két órát biztosítottak a polgároknak. Ez alatt kellett kapuikra kitűzni az ott lakók nevét és életkorát feltüntető cédulákat. A helyzet komolysága ellenére néhány bejárón megjelentek a rendelkezést kifigurázó, furcsa kiírások is:


„Itt lakik X, Y, a házigazda feleségével”; „Itt lakunk mi, négy öreg”; „e házban lakik Nagy Péter 68 éves, Kiss Julianna 59 éves, gyerekeik Julianna 32 éves, Mária 29 éves, unokáik Tóth József 6 éves, Tóth Klára 5 éves, mindenes Vass Sándor 43 éves. Összesen 242 év.”


Hogy a humoros, vakmerő kiírásoknak lett-e következménye, arról nincs több információnk.


Minden intézkedés ellenére a bevonulás nem volt mentes a gyilkosságtól: ismeretlen tettesek feljelentésére alapozva – miszerint kocsmája a vörösök tanyája volt – Őze Kálmán berekháti kocsmárost üzlete udvarán agyonlőtték. A lakosság megfélemlítése céljából a megszállók ágyúikat a vecseri szélmalomnál található utca végen állították fel, a felsőpárti Munkássor. szám alatt pedig a tüzérüteg irodáját alakították ki. Korán reggel eldördült az első lövés:a románok – demonstrálva erejüket – ellőttek egészen a tiszai Vashídig.


Két nappal a megszállást követően házkutatásokat tartottak, amikor elrejtett lőfegyvert és robbanószert kerestek.Akinél ilyet találtak, az 10 évig terjedő börtönbüntetésre és akár tízezer lei pénzbüntetésre számíthatott. A további teendőkről kihelyezett kétnyelvű – román és magyar – falragaszok, később pedig a helyi sajtó tájékoztatta a lakosságot.


A megszállás első napjaiban a helyi sajtó szünetelt, az Alföldi Újság című napilap öt napon át nem jelent meg. A papírhiány miatt az első számok utóbb is csak két oldalon, mintegy szórólapként közölték a fontosabb rendeleteket. A város szinte teljes elzártságát mutatta, hogy megszűnt a távíró és nem működött a telefonvonal sem. A román hadsereg érkezése ellenére az elemi iskolákban tovább folyt a tanítás, bár az első héten a szülők otthon tartották gyermekeiket, a gimnáziumban és a polgári leányiskolában pedig még jó pár napig szünetelt az oktatás.


A román hadsereg a megszállást a magyarországi tanácskormány elleni fellépéssel és a kommunizmus elleni harccal indokolta, erre alapozva katonáik megkezdték a kommunistagyanús személyek felkutatását. Ennek ürügyén több esetben raboltak is a lakosoktól. Az ily módon lebonyolított ad hoc fosztogatásokról több bejelentés érkezett a városi tanácshoz, amelynek tagjai viszont tehetetlenek voltak. Hamar sor került a megszálló csapatok elhelyezésére is. Szállásuk az újonnan épült Polgári Leányiskolában (a későbbi Petőfi utcai Általános Iskolában) volt – ide kerültek a rekvirált holmik: fekhelyek, paplanok, csizmák, bakancsok stb. is.


A megszállás negyedik napján a városba látogatott a román csapatok főparancsnoka, Nicolescu tábornok. A generálist a megbízott polgármester, Kalpagos Szabó Imre fogadta, aki a lakosokkal szembeni kíméletes bánásmódra kérte a parancsnokot. A katonai elöljáró erre ígéretet is tett, ha betartják rendelkezéseit. Hiszen békével érkeztek, hangsúlyozta, szándékuk pusztán megtisztítani magyar szomszédjukat a bolsevizmus mételyétől – ismételte meg újfent a román hadsereg magyarországi jelenlétének hivatalos román indoklását. A fosztogatások ugyanakkor a hangzatos ígéretek ellenére sem szűntek meg, a tanácshoz érkezett újabb panaszok szerint „a legénység önhatalmúlag kocsikat rekvirál, békés polgárok lakásába – kapuk tetején átugorva – behatol nak és onnan minden megkérdezés és engedély nélkül élelmiszert, ruhát, takarmányneműt elhurcolnak.


Niculescu tábornok két nap múlva fogadta a túszok hozzátartozóinak küldöttségét is. A családtagokat azzal nyugtatta meg, hogy közbenjár az elhurcoltak mielőbbi hazakerülése érdekében. Kérelmüket továbbítja a Szegeden székelő francia főparancsnoksághoz, akik a fogvatartottak ügyében az antant részéről hivatalosan eljárhatnak. A román parancsnok a közellátási zavarok mérséklése érdekében intézkedett az élelmiszerek és egyéb cikkek árának megállapításáról, és ezt a sajtóban közzétette.


De továbbra is rendszeresek voltak a házkutatások és megtiltották a lakosok köztéri csoportosulását is. A rendelet szerint két embernél több pedig nem mehetett egymás mellett az utcán. Este 10 órától kijárási tilalom lépett érvénybe,betiltották a szerencsejátékokat, és pusztán – feltehetőleg a feszültség oldás céljából – a pénznélküli kártyázást, a biliárdozást és dominózást engedélyezték. A szórakozás iránti igényt mutatja, hogy a megszállás kálváriája ellenére az Apollo filmszínház újrakezdte működését, és telt ház előtt vetítette le a Cigányleány című szerelmi történetet.


A városban állomásozó román hadsereg ellátása és a rendszeres rekvirálások hatalmas károkat okoztak. A katonák a napi élelmezésük, a boradagjuk és a lószerszámaik biztosításán túlmég hatszáz derékaljat is igényeltek. A hadsereg tagjainak erőszakos fellépése és rendszeressé vált fosztogatásai miatt Gruik Lukács munkásközvetítő kérelmével személyesen Piscureanu őrnagyhoz fordult. Bizonyára sokak azonos tapasztalatát tükröző panasza szerint:


„a megszálló csapat katonái a lakosságot a legnagyobb izgalomban tartják, mivel is a lakosságtól minden élelmet, ruhát, cipőt és baromfiakat szednek el, mik nem katonai cikkek, csak polgáriak.Behatolnak védtelen aggokhoz és nőkhöz, parancs és kérelem nélkül kutatnak, s ami nekik megtetszik, azt elviszik. Éjjel 10-11 órakor a zárt kapuk tetején másznak be az udvarokba és onnan tyúkot, kacsát s egyéb szárnyasokat elvisznek. Fegyvert szegezve a lakókra kényszerítik, adjon nekik enni, s megparancsolják, hogy mit. Tehát arra kéri fel a lakosság a katonai parancsnokságot, szíveskedjen a fentebb jelzettektől a legénységet eltiltani.”


A parancsnok– ahogy eddig is – újabb ígéretet tett, hogy fellép fosztogató katonáival szemben, a sajtón keresztül pedig arra kérte a lakosságot, hogy aki betörést tapasztal, írja fel a behatoló sapkáján lévő számot, hogy az elkövetőt azonosítani lehessen.

A tanulmány teljes, 18 oldalas, lábjegyzetekkel ellátott verziója a Kommentár 2017/5-6. számában jelent meg, és itt olvasható el teljes terjedelemben.

Legutóbbi hírek