Thália Arész szolgálatában: Színház és színházi élet Magyarországon a Nagy Háború alatt

(A Magyar Állami Operaház épülete. Forrás: Fortepan)

A „boldog békeidők” a hazai színházak és a színjátszás történetében is az egyik fénykort jelentik. A reformkori gyökereket követően a századfordulóra létrejöttek az intézményes színjátszás utóbb klasszikussá vált műhelyei, és megszilárdultak a működésükhöz elengedhetetlen financiális szervezeti keretek. A többfunkciós – zenés és prózai darabok – bemutatására alkalmas színházépítési láznak köszönhetően lassan minden nagyobb város rendelkezett saját színházzal, a színtársulatok száma pedig 1914-re majdnem elérte a negyvenet.1 A városi társadalomban divattá vált a színházba járás, a kulturális szerepén túl a színhá- zak a társasági élet fontos színtereivé, színészeik pedig a társadalom megbecsült presztízsű polgáraivá váltak. A nemzeti művelődés, így a gazdag színházi élet centrumának továbbra is Budapest számított. A főváros reformkori klasszicista városképe őrizve a romantikus historizálás és a neogótika jegyeit késői eklektikus stílusban átalakult. A 19. század végére a polgári életformát tükröző reprezentatív bérpaloták emelkedtek, és két boulevard is kiépült (az Andrássy út elődjének számító Sugár út, valamint a Nagykörút), a zavartalan fejlődéssel együtt járó urbanizációnak köszönhetően a századfordulóra a magyar főváros igazi európai metropolisszá vált.

A tanulmány megvásárolható itt.

Megjelent: Korall - Társadalomtörténeti folyóirat, No 69, 2017, 68-93. o.