„Német hadműveleti területen jelenleg is ezerszámra hal meg a zsidó lakosság” - Zsákmányjog és hará

Magyar katonák egy német katonával az orosz hadműveleti területen, 1942.

(Forrás: Fortepan, 6424)

A második világháborút megélt polgári lakosság emlékezetének is fontos része a „front” vagy „ostrom” idején harácsoló katonák látványa és az ebből fakadó egzisztenciális kiszolgáltatottság.

„Annak lehetőségével is számolni kell, hogy a jelen háborúban, amelyben a nemzet közi (sic!) jogott (sic!) magára nézve kötelezőnek egyá[l]talában nem tartja, egyes parancsnokok megtorlásképpen kivételesen harácsolást fognak engedélyezni s ennek során jut egyesek birtokába a főként zsidó vagy kom[m]unisták tulajdonát képező valamely értékesebb ingóság is”.

(HL II. 1453. 15. dob. A 2. hadsereg I.c osztály hadinaplójának 172. sz. melléklete. Tájékoztatás a tábori bíróságok által követendő irányelvekről)

Különösen fontos annak a kérdésnek a felvetése, hogy az ukrajnai zsidók megsemmisítésénél szereztek-e anyagi javakat a magyarok. A fentebbi irányelvek is külön hangsúlyozták a zsidó vagyon zsákmány jellegét s amint az utóbbi évek történettudományi eredményei rámutattak, a honvédség alakulatai közreműködtek a holokausztban a megszállt területeken, így valószínűleg korlátozottan részt vettek az ingóságok kezelésében is.

Szombathelyi Ferenc a 15. kerékpáros zászlóalj ügyében írt jelentésében elismeri, hogy zsidótulajdon juthatott magyar katonákhoz, még ha ezt azzal is magyarázza, hogy azokhoz – a német kényszerintézkedések miatt egzisztenciálisan kiszolgáltatott zsidóktól – vásárlások révén jutottak a magyar katonák.

A Kárpát-csoport tábori bíróságának korábban idézett jelentése – egy kihúzott, a jelentés kivonatolt változatába be nem kerülő szövegrészében – „az üres lakásokban gazdátlanul hagyott ingóságok” egyik forrását abban jelölte meg, hogy a

„német hadműveleti területen jelenleg is ezerszámra hal meg a zsidó lakosság”.

Kivégzésre váró zsidók levetkőztetése Csernyigov közelében, 1942-ben (valószínűleg 1942. február 18-án). A kép baloldalán hátul, elmosódva egy bőrmellényes honvédtiszt látható.

(MNM Történeti Fényképtár/USHMM)

Az 1. lovas dandár lópihenő állomásának jelentésében pedig Simonyi István főhadnagy az alábbi kritikát fogalmazta meg a zsákmányszerzéssel kapcsolatban:

„A tömeges zsidó mészárlásoknál pl. Kamienec-ben kb. 27.000, a német megakadályozta, hogy a legcsekélyebb dolgokhoz is a magyarok hozzá jussanak, de megengedték, hogy amit az ukrán lakosságnak átengedtek, azok olcsón eladhassák.”

(HL HM 4927. cs. 54861/eln.1.b–1942. Helyzetjelentés. Budapest, 1941. november 3.)

Tanulmányomban azt vizsgálom meg – elsősorban a katonai igazságszolgáltatási szervek szemszögéből –, hogy miképp volt jelen a zsákmányolás, harácsolás a keleti fronton szolgáló magyar alakulatoknál.

A tanulmány az ujkor.hu-n olvasható tovább.