Atrocitások Békés és Csongrád megyében a román megszállás idején (1919–1920)
Békés vármegye székhelyét az első román járőr április 24-én közelítette meg. A város vezetői biztosították a tisztet, hogy a településen rend és nyugalom van, a vörös katonák már elvonultak. A román csapatok másnap este a Szent István utcán keresztül vonultak be Gyulára. A Tanácsköztársaság helyben maradt vezetőit azonnal letartóztatták, és a négy korábbi ügyvivőt a Gyula és Békéscsaba között található veszei híd mellett agyonlőtték.
A megszállás Békéscsabán is hasonlóképpen történt. A várost április 26-án érték el a román csapatok, amelyek erődemonstráció gyanánt az utcasarkokon egy-egy gépfegyvert állítottak fel. A város nyugodt átadását csak egy apróbb incidens zavarta meg másnap. Az elmenekült vörös katonák egyik páncélvonata Gyoma felől visszatért, és a város északnyugati szélén néhány lövést adott le a román csapatokra. A megszállók viszonozták a tüzet. A harci esemény ürügyet szolgáltatott arra, hogy a román hadvezetés olyan hivatalos jelentést adjon közre, amely szerint Békéscsabát csak komoly és véres harcok árán foglalták el, a harcok során pedig sok vörös katonát és mintegy 200 tisztet foglyul ejtettek. És valóban, – ahogy másutt is –, felszólították a már korábban leszerelt tartalékos tiszteket, hogy jelentkezzenek az elöljáróságon nyilvántartásba vétel végett. A gyanútlan embereket ezek után elfogták, és hadifoglyokként Brassóba szállították, ahonnan csak hónapokkal később térhettek haza. Békés községet szintén április 26-án érték el a megszállók. A település átadása itt sem volt teljesen zökkenőmentes. A román hadsereg jövetelének hírére mintegy 200 vöröskatona a község határában található csatárkerti körgátnál és a nagy vashídnál gyűlt össze, és ellenállást tanúsított. Emiatt a románok lőni kezdték a várost, mire a vöröskatonák elmenekültek. A település elöljárói fehér zászlókat tűzettek ki a templomokra, majd a román csapatok ezredese elé siettek, akit arra kértek, hogy kímélje meg a megtorlástól a város lakosságát. A parancsnok így is tett, ám – elmondása szerint – a bevonulás során lövések is eldördültek, mire a román katonák a csatárkerti lakosok közül 11 személyt kivégeztek, és több épületet felgyújtottak.
A szentesi polgármester jelentése a románok által elkövetett atrocitásokról, 1922. november 28.
(Jelzet: MNL CSML SzL IV. B. 406. b 14/1922. – Eredeti, gépelt, aláírással.)
A gyilkosságok szándékosan elkövetett esetei két kategóriába oszthatók: elsőként a kivégzéseket kell megemlítenünk. Az egyik legborzalmasabb eset a Bihar megyei Köröstárkányban történt, ahol román katonák 91 fegyvertelen helyi lakost géppuskáztak le 1919 áprilisában. Apátfalván 1919 júniusában a lakosság fellázadt a megszállók rekvirálásával szemben és elűzte őket. A helyiek egy napig tartották magukat, de miután elfogyott a lőszerük, a román katonák visszafoglalták a falut, és bosszúból 42 embert kivégeztek.
A tiszai áttörés során a vörös katonák Hódmezővásárhelyig jutottak, a város egy napig újra magyar kézen volt. Azonban az offenzíva összeomlása után a románok visszatértek, és a településen harcokra is sor került. Ezt követően egy magyar kollaboráns közreműködésével 56 civil áldozatot követelt a megtorlás. Kivégzésekre került sor a már említett Békésen, Dévaványán és – ugyancsak az áttörést követően – Szentesen is. A visszatérő román katonák a szentesi városházán fegyvereket találtak és azt feltételezték, hogy azokkal ellenállást fejtettek ki. Ezért az ott élő Fazekas Sándor hivatalszolgát családjával együtt és Pólya Sándor udvarost elhurcolták, majd a téglagyár gödrei között agyonlőtték. A Tanácsköztársasággal szimpatizáló Árvai Bálint cipészt, a korai munkásmozgalom elismert vezetőjét brutális kegyetlenséggel végezték ki a románok. Állítólagos „vörösbarátsága” miatt gyilkolták meg Varga János szentesi lakost is.
A tanulmány az Archívnet 2018/1. számában jelent meg és itt olvasható teljes terjedelemben.
