top of page

"Az egész ungvári püspökséget fel kellene robbantani" - A munkácsi egyházkerület és Papp A

A Nagy Háború időszaka Papp Antal munkácsi püspök életének és pályafutásának egyik legnehezebb időszaka. Korabeli leveleiből is arra a következtetésre juthatunk, hogy a leendő nehézségek egy részéről tudomása volt, így a háború folyamán fő célja nem lehetett más, minthogy papjait és egyházmegyei híveit megóvja a borzalmaktól.


Papp Antal munkácsi püspök

(forrás: Wikipedia)


Hogy ezt elérje feltétlen hűségről kellett biztosítania az államhatalmat. Az 1913-as skizmaperek – vagy ahogy a kassai katonai kerületben hívták, rutén egyházi perek – során mély bizalmatlanság alakult ki a görögkeleti papokkal szemben. Főleg azok a személyeket tekintették gyanúsnak, akik ruténul is beszéltek. A Belügyminisztérium V. alosztályához tartozó detektívek folyamatosan megfigyelték a görögkatolikus papokat, sőt még magát a püspököt is, rá külön személyt is állítottak a háború alatt. Hajdú Ferenc detektív 1914. augusztus közepén teljes inkognitóban érkezett Ungvárra, csak az alispánnak voltak információi érkezéséről.


Az orosz betörések időszakában Papp számos papját kollaborációval vádolták, amit a püspök meggyőződéssel tagadott, a miniszterelnöknek is küldött panaszlevelet, amiben személyesen kezeskedett értük. Volt is oka rá, hiszen 13 egyént vádolták meg kémkedéssel, ebből 6 fő került a kassai császári és királyi hadbíróság, egy fő pedig a honvéd büntetőbíróság elé. A feljelentéseket főleg azokon a településeken tettek, ahová az orosz cári csapatok törtek be. A vádak szerint a papok eltávolították a harangokat vagy a harangok ütő szerkezetét, hogy ne lehessen jelezni az idegen csapatok érkezését. Az alaptalan feljelentéseket minden esetben felmentés követett.


Antal püspök leginkább az eljárás menetét sérelmezte, hisz akár bemondás útján, valós bizonyítékok hiányában is beidézték papjait, s rendőri kíséret mellett előbb Beregszászra a király törvényszékre, majd a Kassára a császári és királyi hadbíróság kísérték őket. Az egyes konkrét feljelentések mellett találunk egész járásokra vagy magára az egyházkerületre vonatkozó beadványokat is. Egy ilyen jellegű irat a mezőlaborczi járás görögkatolikus lelkészeit érintette a Grósz testvérekkel való „kapcsolattartás” végett. Az utóbbiban Chinorányi Lajos ugari jegyző, tartalékos hadnagy az alábbiakat közölte a detektívekkel:


„Az egész ungvári püspökséget fel kellene robbantani, mert már ott elhintik a magot a tanárok a klerikusok között olyan formán, hogy magyarul nem szabad nekik köszönniök csakis ruthénül; a tanítóképezdőben pedig a római katolikus növendékeket is kötelezik a rytus és tipik órákon való megjelenésre, holott ez alatt a miniszteri rendelet felmenti őket. így a püspökség maga neveli az orosz érzelmeket a nép vezetésére hivatott tanítványaiba”.


 

A tanulmány a 150 éve született Papp Antal címzetes küzikei érsek c. konferencia során elhangzott előadásokat magában foglaló kötetben jelent meg, és itt olvasható.

Hírek
Archívum
Keresés
bottom of page