Hadifogolylét az első világháborús Magyarországon (1917–1918)

May 24, 2018

Az első világháború során az Antant és a Központi Hatalmak egyaránt több millió katonát ejtettek fogságba. Ugyan a hadifoglyokkal való bánásmódot még a háború előtti nemzetközi egyezmények rögzítették – kötelezve a háborús feleket, hogy a csatározások végéig gondoskodjanak hadifoglyaik ellátásáról –, a fogságba esettek roppant magas száma, valamint az elhúzódó háború megnehezítette a kötelezettségek betartását. Ennek ellenére a genfi (1906-os) és a hágai (1907-es)  nemzetközi egyezmények vonatkozó normáinak minden háborús fél igyekezett többé-kevésbé megfelelni. A hadifoglyokkal való bánásmód terén ugyanakkor fontos különbségek mutathatók ki.

 

 Orosz hadifoglyok menetoszlopa, 1915

(forrás: Fortepan, 73331)

 

A világháború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia területén több tucat hadifogolytábort állítottak fel. Ezeket a közvetlenül frontvonalaktól távol a hátországban, a külső hadműveleti területek zónáiban hozták létre. A legtöbb fogolytábor a császári és királyi V. Pozsonyi Katonai Kerület területén jött létre (számszerűleg tizenhárom, tizenegy legénységi és két tiszti), így ilyen létesítmények épültek Sopron és a szomszédos vármegyékben is. Az első táborok felállítására már 1914. augusztus végén sor került Nagymegyer és Boldogasszony községek mellett. A boldogasszonyi, a debreceni és az esztergom-kenyérmezei táborral együtt afféle törzstáborként funkcionált, vagyis olyan fogadótábor volt, amelyikben a hadifoglyok vizsgálatára, nyilvántartására és elosztására került sor. A vármegye gazdasági életére döntő hatással mégis az 1915-ben felállított sopronnyéki tábor volt, amelynek hadifoglyai közül a legtöbben dolgoztak munkásként a környező településeken. Ugyanakkor a háborús éveben kisebb munkásosztagok érkeztek Csótról, Somorjáról, Esztergom-Kenyérmezőről, Boldogasszonyról, sőt Anschach an der Donau-ból is.

 

Úgy Ausztriában, mint Magyarországon a hadműveleti területeken kívül fekvő fogolytáborokat – 1915-től évenként – különböző missziók látogatták, akik a munkára fogott foglyok életkörülményeit vizsgálták. Az első ellenőrzést 1915. novemberében orosz vöröskeresztes ápolónők végezték. A munkakörülmények megtekintése előtt a földművelésügyi miniszter arra kérte a hatóságokat, hogy előbb ellenőrizzék a gazdaságokat, hogy a munkaadók és a községi előjárók az előírt eljárásokat alkalmazzák-e. Ez azért is fontos volt, mert a kialakult vélemény döntő hatással lehetett az Oroszországban lévő magyar hadifoglyokra is. Különösen a foglyok szállására, táplálkozására és a velük való bánásmód (pihenő nap, ebédszünetek, bántalmazás stb.) minőségére helyeztek hangsúlyt. A kedvező kép kialakítása érdekében föntos volt, hogy az ellenőrzést végző misszió tagjaival feltétlenül kedvesen és előzékenyen bánjanak.

 

A missziók tagjai általában csoportokra oszolva egyszerre több fogolytábort ellenőriztek. 1916-ban összesen négy misszió érkezett Magyarországra. 1917-től az orosz hadifoglyok védelmét a bécsi spanyol követ látta el, így ettől kezdve az orosz fél helyett már a spanyol misszió tagjai vizsgálták a hazai állapotokat. A IV. számú ellenőrző csoport ellenőrizte – többek közt – a pozsonyi katonai kerület, így Sopron vármegye területének hadifogolytáborait is. Az ellenőrzés több visszásságot is megállapított. A vizsgálat szerint például a helyi csendőrség tagjai a munkaadók, vagy a foglyokat kísérő legénység kérésére vizsgálat nélkül elrendelhették a munkára fogott foglyok kikötését. Megállapították azt is, hogy a foglyok ellen tett feljelentések sokszor túlzóak voltak.

 

1917 folyamán több olyan bejelentés érkezett az alispáni hivatalhoz, amely a mezőgazdasági munkára kiadott hadifoglyok viselkedését vagy az őket alkalmazó gazdák hozzáállását bírálta. Ez, tekintettel arra, hogy a nyári mezőgazdasági munkák épp csak elkezdődtek, súlyos probléma volt. A hivatal az ügyet kivizsgálta, majd az 1917. június 12-én kiadott 8062/1917. sz. körrendeletében az alispán felhívta  a figyelmet a foglyokkal szembeni emberséges bánásmódra. Mindezt nélkülözhetetlennek ítélte ahhoz, hogy azok a munkakedvüket és teljesítményüket megőrizhessék. Felhívta a figyelmet arra is, hogy újabb kedvezményekkel és díjakkal próbálják növelni az ilyen hadifogoly-munkásosztagok termelési kapacitását. Mindezeken túl a rendelet óvott a foglyokkal szembeni túlzott bizalmaskodástól, mert  – ahogy fogalmazott – a korrekt körülmények biztosításán túl „komázásnak”, „családiaskodásnak” helye nincs.

 

Amennyiben a visszaélésekre bizonyítékot találtak, elsősorban azokat a személyeket büntették, akik a foglyokat alkalmazták. Ilyen esetben a hadifoglyokat a településen felállított csoportos szállásra vitték. Ha ezt követően is további problémák merültek fel, az egész község büntethetővé vált, mégpedig oly módon, hogy megvonták tőlük a hadifogoly munkaerőt, ami a besorozott férfiak miatti jelentkező mezőgazdasági munkaerőhiány miatt súlyos csapásnak számított.    

 

Volt példa arra is, hogy a hadifoglyok ellenszegültek, vagy megtagadták a munkát. Ebben az esetben szabotázst a legközelebbi csendőrőrsön kellett bejelenteni. A körrendeletben külön kitértek arra is, mit kell tenni, ha a foglyok a munkát követően elcsatangoltak, a helyi kocsmában kötöttek ki, inzultálták a lakosságot, vagy netán megszöktek. Kihágásnak számított, ha valaki az elkóborolt foglyot befogadta, de az is, ha a szomszédos gazdától egyet magához csábított,  s az is, ha esetleg a szökésüket segítették.

 

Kényes kérdés volt a hadifoglyok és a nők kapcsola. A főispán 1918. március 16-án az alispánhoz intézett levelében külön kitért arra, hogy a fogságból hazatérő magyar katonák hazatérve rendezett viszonyokat találjanak. Ugyanis az

 

„[o]rosz hadifogságba került katonáink visszatérése bármily nagy jelentőségű körülmény is, katonai és nemzetgazdasági szempontokból az államra nézve, magára az állam rendjére azonban az esetben, ha ez alkalomból a szükségessé vált intézkedések meg nem tétetnek, s a már tett intézkedések a legmesszebbmenő lelkiismeretességgel és eréllyel végre nem hajtatnak kiszámíthatatlan veszéllyel járhat.”

 

Ezért a legfontosabb teendőnek a hazatérő hadifoglyok ellenőrzését és otthonuk nyugalmának a biztosítását tartotta. Ez utóbbi miatt elengedhetetlennek gondolta, hogy a házasságtörés elkövető feleségek és a tiltott viszonyokból származó gyerekek miatti borítékolható konfliktusokat minimalizálják. A megrázkódtatások elkerülése végett a törvénytelen kapcsolatokból született gyermekeket állami gyermekmenhelyeken kívánta elhelyezni.

 

„Azokat a hadifoglyokat, akik nőszemélyekkel való érintkezéssel megbotránkozást okoznak, be kell vonultatni a táborba, mert sem erkölcsi sem közegészségügyi szempontból ez nem tűrhető”.

 

Az ilyen hadifoglyok nemcsak tüntetéseken és körmeneteken, de táncmulatságokon sem vehettek részt. A vendéglőket azonban munkaszünetben és a munka után este 21.00-ig kíséret mellett még ők is látogathatták. 

 

A csepregi járás főszolgabírója viszont ezt félreértelmezhetőnek tartotta, mivel a hadifogoly „vendéglő látogatása alatt nem érthet mást, mint a kocsmázást”. Mivel a 31500/16. sz. hadügyminisztériumi rendelet tiltotta, hogy szeszesitalt szolgáljanak ki, így véleménye szerint határozottabb különbséget kell tenni vendéglő és kocsma között. A tilalom ellenére is gyakori esetek voltak a részegség miatt elkövetett rendellenességek. 1918 nyarán a cs. és kir. Hadügyminisztérium arról értesítette a földművelésügyi minisztert, hogy a tudomásukra jutott, hogy a hadifoglyok, különösen az olaszok, Sopron vármegye területén is több esetben ellenszegülnek az érvényben lévő rendeleteknek, például őrizet nélkül közlekednek a településeken, este kilenc óra után is a kocsmában tartózkodnak, koldulnak, a lakossággal érintkeznek, sőt sokszor fenyegetik őket. A miniszter szerint ilyen jellegű szabad mozgás rontja a fegyelmet és fokozza a munkakerülési hajlandóságot. Ettől fogva a járások főszolgabírók arra voltak utasítva, hogy a hatáskörükben felmerült problémákról állandó jelentést tegyenek az alispánnak.

 

1918 tavaszán már több bejelentés érkezett arról, hogy a kiutalt hadifoglyok megtagadják a munkavégzést és kérik a táborokba való visszaszállításukat. A vizsgálat kiderítette, hogy a felbujtók volt oroszországi magyar hadifoglyok és a községben élő napszámosok voltak. Előbbiek azt állították, hogy az Oroszországban lévő hadifoglyoknak már nem kell dolgozniuk, és ha van elég pénzük, akkor hazatérhetnek. Az utóbbiak pedig a napszámosi díjak növelését szerették volna elérni, oly módon, hogy kevesebb fogoly dolgozik a mezőkön.

 

1918 folyamán mind gyakrabban fordult elő – különösen 1918 júniusában –, hogy az Oroszországból hazatérő (több esetben szökött) magyar hadifoglyok hazatérésüket nem jelentették a hatóságoknak, hanem idehaza munkát vállaltak és orosz egyenruhájukat megtartva magukat orosz hadifoglyoknak adták ki. Ennek köszönhetően a renintensek a legtöbb esetben sikerrel kerülték el az újbóli katonai szolgálatot. A Belügyminisztérium velük szemben az 1568/VHK. számú körözést adta ki, a konkrét eseteket pedig az illetékes katonai parancsnokság vezérkari osztályával kellett közölni.

 

Az állami propaganda gondoskodott arról is, még 1918 szeptemberében is, hogy a fogolycserék által hazatérni szándékozó volt orosz hadifoglyok minél kedvezőbb képet adjanak Magyarországról. Ennek érdekében elutazásuk előtt felolvasásokat tartottak a politikai, szociális és közgazdasági viszonyokról és olyan irányba próbálták őket befolyásolni, hogy „a hadifogság számtalan benyomásai közül csak az örvendetesek rögzittessenek meg”.

 

A Kereskedelemügyi Minisztérium hangsúlyozta, hogy a háborút nem ők akarták, a béke hívei voltak, és sajnálják, ha sokaknak a fogság ideje alatt kellemetlenségekkel kellett szembe nézniük, de

 

„[a]z orosz foglyokat ért sérelmek sohasem fakadtak ellenszenvből, avagy gyűlöletből, hanem azok a háború okozta számtalan és leküzdhetetlen nehézségeknek következményei voltak.”

A fenti írás a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára által

2018. május 15-én Sopron és a Nagy Háború címmel rendezett konferencián elhangzott előadás rövidített, átdolgozott és szerkesztett változata.

 

 Suslik Ádám, 2018. május 15, Sopron.

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Hírek
Please reload

Archívum
Please reload

Keresés