Történelmi szerelmek – szerelmi történetek. Bödők Gergely recenziója

November 12, 2018

Kovács Kiss Gyöngy szerkesztésében megjelent kötet segítségével most nem írók és festők, hanem tizenegy vezető magyar történelmi személy legszemélyesebb magánéletébe nyerhetünk betekintést. Bödők Gergely kedvcsináló írása a Szerelmek a magyar történelemben című könyvről az ujszo-com-on jelent meg

 

Aligha vitatható, hogy az országos vezető magánéleti viszonyain belül is megnövekedett kíváncsiság irányul a szerelmi életük, párkapcsolatuk/párkapcsolataik legkülönfélébb aspektusaira. Az utóbbi évtizedben idehaza is több „szerelmeskönyv” született magyar hírességek érzelmi életéről, a megnövekedett olvasói érdeklődésnek köszönhetően több ismert személy legbelsőbb szerelmi életéről és liezonjainak alakulásáról (is) tájékoztató levelezést tettek közzé. A Komp-Press – Korunk Kiadó jóvoltából, Kovács Kiss Gyöngy szerkesztésében megjelent kötet segítségével most nem írók és festők, hanem tizenegy vezető magyar történelmi személy legszemélyesebb magánéletébe nyerhetünk betekintést.

 

Kovács Kiss Gyöngy (Szerk.): Szerelmek a magyar történelemben. Kolozsvár, Komp-Press – Korunk Kiadó, 2018.

 

„Szerelmes Orsikám..., szerelmes Uram...”

 

A magyar történelem néhány ismert alakjának szerelmi életét közel hozó tanulmánykötet meglehetősen nagy időhatárt fed le: a 16. század első felétől a 20. század első feléig, azaz fél évezredes metszetből nyújt válogatást. A kötetben szereplő személyek nemcsak hatással voltak az ország történelmére, a történelem is alaposan rányomta a bélyegét viszonyaikra. Volt, hogy a kapcsolat egyenesen történelmi érdekből született. Ez igaz a kötet első bemutatott házasságára is, a zűrzavaros három részre szakadt Magyar Királyság időszakában fogant Nádasdy Tamás és Kanizsay Orsolya kapcsolatára is. Bár az erről írt tanulmány szerzője, Papp Gábor szerint esetükben a korszakban bevett klasszikus érdekházasságról lehetett szó, a házasok levélváltásaiból ennél nagyobb mélységre és magasabb szerelmi hőfokra következtethetünk. A házasságkötéskor 37 évesen már „öreglegénynek” számító Nádasdy csakhamar az ország második-harmadik legmagasabb méltóságviselője lett, felesége viszont az 1535-ös, Hódmezővásárhelyen kötött esküvőjükkor még csak 14. életévét töltötte be. A pár negyedévszázados vaskos levelezése fennmaradt, így kettejük viszonya a magyar kultúrtörténet első (jól) dokumentált szerelmi kapcsolata. A levelezés egymás iránti érzelmeik kölcsönös megvallásán túl szól a másik egészsége miatti aggódásról, közös gyermekük – a híres „fekete bég”, a későbbi törökverő Nádasdy Ferenc – apró-cseprő dolgairól, valamint az ország ügyeiről távollétében feleségének beszámoló passzusokról is. A szinte állandóan érzelmes megszólításokkal indított leveleiket a férj néha „az te agg hadnagyod”-ként, vagy „a te apókád”-ként köszön el „szerelmes Orsikájától”. Mindez jól mutatja, hogy a középkor végi és kora újkor eleji főnemesi házastársi kommunikáció sem volt mentes a személyes humor, a pajkos évődés, az önirónia és az incselkedés kinyilvánításától.

 

A kurtizán, a fejedelemasszony és a királyné

 

A könyv szerzői az általuk bemutatott viszonyok hátterét biztosító korok alapos ismerői. Kovács Kiss Gyöngy a kötet szerkesztésén túl 16. századi kolozsvári „kurtizánperekből” mutatott be néhány példát. A korabeli peranyagokból és tanúkihallgatási jegyzőkönyvekből nyerhető információkkal nemcsak a „kincses város” társadalmi viszonyai tárulnak fel, de általuk szembesülhetünk a szerelemféltésből, prostitúcióból és kicsapongásból eredő személyi konfliktusokkal is. A bírósági tárgyalásokon elhangzott viták nyelvezete ugyan kétségtelenül nem a ma emberéé, vulgaritásuk mégis élővé – sőt, szinte jelenidejűvé varázsolják a korabeli indulatos vitákat. Oborni Teréz Bethlen Gábor és Károlyi Zsuzsanna fejedelemasszony kapcsolatát dolgozta fel, amelyből kiderül, hogy a tehetséges, jó szervezőkészséggel megáldott feleség miként vált a klasszikus fejedelemasszony mintaképévé.

 

A magyar történelem egyik legvitatottabb szereplőjének, a nagy bujdosó, Thököly Imre és Zrínyi Ilona kapcsolatának bemutatására Markaly Aranka vállalkozott. Tanulmányából kiderül, hogy az érdek mellett kettejük kapcsolatát feltételezhetően a szerelem is formálta, amit nemcsak egymás iránt megvallott érzelmeik, de az azokat hitelesítő cselekedeteik is tanúsítanak. Fenyő Ervin Széchenyi Istvánnak sógornője, Caroline iránti szerelmének evolúciójáról írt, és arról, hogy ez a kaland milyen lelki fluktuációkkal járt a fiatal gróf életében, naplójegyzeteinek tanúsága szerint pedig hogyan küzdött fellobbanó érzéseivel és engedett is ugyanakkor vágyainak.

 

Kozári Mónika Andrássy Gyula és Erzsébet királyné első, 1866. januári bécsi találkozásuktól kezdve kialakuló kölcsönös szimpátiájukat, majd ezen alapuló barátságuk alakulását tárta fel. Vonzalmuk idővel barátsággá szelídült, de titokzatosnak tetsző viszonyuk gyakran volt táptalaja már a kortársi pletykáknak is, Erzsébet pedig szeretett kacérkodni környezete férfitagjaival, arra utaló bizonyíték, hogy a királyné egyszer is félrelépett volna, nem került elő. Érdekesség, hogy amíg Andrássytól a kor legszebb asszonyának tartott Erzsébethez írt lovas, vagy ibolyavirágos díszítésű levélpapírba csomagolt levelei elolvashatók, a királynőtől egyetlen Andrássynak címzett levél sem maradt fenn – valószínűleg a gróf semmisítette meg azokat. Amikor Andrássy 1890 februárjában meghalt, az uralkodói pár negyedik gyermeke, Mária Valéria naplóbejegyzése szerint édesanyja „utolsó, egyetlen barátját” gyászolta.

 

Hahner Péter a már életében legendák hősévé vált Rudolf trónörökösnek az 1899-es mayerlingi tragédia miatti „rejtélyhez” vezető útját vette számba, a házasságkötéstől a trónörökös kialakult depresszióján át fokozatosan elhatalmasodó önpusztító féktelen kicsapongásaiig és végül a vele közös öngyilkosságot elkövető Mary Vetserával kialakított kapcsolatáig.

 

Hermann Róbert Görgei Artúr házasságáról tudósít. A későbbi legendás tábornok felesége az elzászi francia születésű nevelőnő, Adéle Auboin volt, aki férje századossá történő kinevezését követően az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt a katonafeleségek gyakran magányos, férjük hogyléte miatt állandóan kétségekkel és reménykedéssel teli életét élte.

Romsics Ignác Bethlen István szerelmi életébe enged betekintést. A későbbi miniszterelnök első vállalt szerelme távoli rokona, Bethlen Margit grófnő volt, akivel természetük homlokegyenest ellenkező volt. Bár a házaspár időt szakított közös együttlétre, a miniszterelnököt bokros politikai teendői tartották sokat távol családjától, felesége pedig a miniszterelnök-feleségnek kijáró hódolatok fogadása mellett középszerű elbeszélések és mesék írásával foglalatoskodott, és az egykori huszártiszt, a kor egyik „legkapósabb” férfijának számító Görgey József személyében külön „házibarátot” tartott. Bethlen néhány napos, a Nagyatád melletti, inkei tartózkodásai 1926-tól lettek egyre gyakoribbak, amikor a miniszterelnök addigi pár napos, esetenként néhány hetes látogatásai már egész nyáron át tartottak. Az elhúzódó dunántúli pihenés viszont nem csak azért volt, mert a táj mezőségi környezetre emlékeztette, Bethlen szerelmes lett a nála jóval fiatalabb, feltűnően csinos bárónéba, Szegedy Máriába, aki viszonozta is a gróf érzelmeit. A viszony egészen Bethlen letartóztatásáig tartott. Szálasi 1944. október 16-iki hatalomátvételét követően a volt miniszterelnök bujkálni kényszerült, majd pár hónap után, 1944 decemberében feladta magát a szovjet hatóságoknak. Szerettei sorsa és az ország jövője miatti félelmében az általa „Mincinek” nevezett grófné iránti aggódás is megjelent. Csapody Miklós gróf Bánffy Miklós élete első nagy szerelmét mutatja be, amely közel fél évszázadig tartott, Pritz Pál pedig Jászi Oszkár „boldogságos pokoljárását”, azaz két házasságát eleveníti fel.

 

Változó korok, kortalan szerelem

 

A kötet változatos képet nyújt fél évszázad szerelmes férfiairól és nőiről, de a köztük lévő kapcsolat steril megismerésén túl jóval többet kapunk. Az olvasmányos stílusban megírt tanulmányok segítségével egyúttal betekintést nyerünk azokba a történelmi korokba is, amelyben szereplőink éltek, szerettek, boldogultak, vagy épp boldogtalankodtak. Az olvasók számára érdekes gondolati összevetésekre adhat lehetőséget, mi az, ami a változó történelmi korok ellenére ugyanaz marad(t)/maradhatott két ember viszonyában, és időről időre – korokról korokra – milyen tényezők változtak. Mennyiben lehet ma is kortársunk egy 16. századi szerelmes nő, és mennyiben változtunk meg alapvetően. Hogyan alakul át a házasság funkciója és tartalma a középkori dinasztikus szereptől az igazi szerelemnek teret engedő legújabb korig. Elsőre is szembetűnő különbség a politikusok magánéletével és a férfi-női viszonyokkal való foglalkozás során a társas kapcsolatokról tudósító és a politikusok magánéletéről adattokkal szolgáló források körének jelentős mértékű kitágulása. A 16. századtól, amikor a reneszánsz humanizmusnak és a protestáns iskolarendszernek köszönhetően a főúri írásbeliség iránti igény megnőtt – noha az írni tudók döntően még szinte kizárólag férfiak voltak –, egészen a huszadik század első feléig, amikor a modern tömegsajtó kialakulását követően, az analfabetizmus nagymértékű visszaszorításával, valamint a fényképezés és a rádió elterjedésének hála adataink időnként már-már zavarba ejtően gazdagok. A kötet két időhatára között jelentősen átalakult az idő köre és fogalma is: amíg az idő a 16–17. századi szereplőink számára az ország ügyeinek intézése és a korabeli közlekedési lehetőségek miatt javarészt hetekre, hónapokra egymás kényszerű távollétében telt, a 19. századtól jelentkező modern idők a házastársak közösen töltött idejének megnövekedését és természetessé válását „eredményezték”.

 

Örültünk volna, ha a történelmi szerelmek közüli válogatáson túl a kötetből kiderült volna az is, miért éppen ezek a történelmi szereplők – szerelmeik, házasságaik és kapcsolataik – kerültek be a válogatásba, azaz önmagukon túl mennyire reprezentálják ők saját korukat is. A kötet nem vállalkozott a férfi-női viszonyok vizsgálatának elméleti jellegű megközelítésére, jóllehet talán sokak kíváncsiságát kielégítette volna a kötet olvasása során felmerült kérdésekre való válasz. Csak néhány példa: minek hatására és mennyire változott (meg) a házasságon belüli férfi-női viszony, hol húzódik magánügy és a közügy határa.

 

Ráadásul: mennyire volt tartós ez utóbbi két fogalom közti kapcsolat, vagy örökkön rugalmas, időben meghatározott (azaz korfüggő) és folyamatosan változó viszonyról beszélhetünk. Mikor, mi számított magánéletnek és mi nem. Ismerünk-e olyat, hogy egyazon kor szereplői másként élték meg viszonyaikat és fejezték ki érzelmeiket. Olvasás közben fel-felmerült bennünk az a kérdés is, hogy ugyan a korábbi korok gyakran forrásszegény adottságai miatt történeti értékük (el)vitathatatlan, mégis, közügynek számít-e két ismert személy levelezése, valamint szerelmük különböző stációi, hullámverései és lenyomatai. Ha igen, mikortól lesz/lehet még magánügy két ember viszonya, meddig tartozik csakis rájuk, és mikortól válhat közkinccsé a kotnyeles utókor számára is. Ha pedig publikussá válik, akkor milyen mértékben tehető közzé egy személyes levelezés és pontosan kikre tartozik. Mindez, meglehet, túlfeszítette volna a kötet határait és megbontotta volna a kialakított struktúrát. Mindezek miatt is, úgy véljük, kérdéseink is csak azt mutatják, hogy a kötet nemcsak elérte, de túl is teljesítette célját: az olvasót el-  és továbbgondolkodásra készteti.

 

A kötet segítségével bepillantást nyerhetünk az elmúlt fél évezrednyi magyar történelem néhány vezető alakjának legbelsőbb életébe. Mindezt úgy, hogy a szerzők nem teszik közzé a kíváncsi utókorra sem tartozó részleteket, és ügyesen kerülik el a mégoly divatos „intimpistáskodó” pletykálkodás lehetőségét is. A szöveg végére érve ugyanakkor változatlanul az az érzésünk, még ha jobban ismerjük is, hogyan, kit/kiket szerettek eleink, a lényeghez mégsem jutottunk sokkal közelebb. Mert a szerelem Titkának gyökere mélyebbre nyúlik annál, mint amit forrásokból megismerhetünk. Legalább ebben, vagyis a megfejthetetlen recept hozzávalóinak kölcsönös tudatlanságában biztosan egyformák közrendűek és nemesek, parasztok és grófok, kétkezi munkások és értelmiségiek; a történelem hétköznapi emberei és aktív alakítói. Tulajdonképp azt is írhatnám, ebben egyenlők vagyunk: mi is, magyarok.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Hírek
Please reload

Archívum
Please reload

Keresés