Clio Műhelytanulmányok 3. szám – A Tanácsköztársaság alternatív büntetőpolitikája. A Kí
A Magyarországi Tanácsköztársasággal kapcsolatos történeti kutatások a mai napig bővelkednek kitölthető hézagokban, megíratlan, esetenként eltorzítottan elmondott eseményekben, meg nem értett jelenségekben. Ilyen a Budapesti Forradalmi Törvényszék Kísérleti Kriminológiai Osztályának (a továbbiakban: KKO) története is, melyet a történeti szakirodalomban most először mutat be átfogóan Erdős András Patrik.
E kérészéletű intézmény meglehetősen különleges volt. Célkitűzése elsősorban abban állt, hogy érvényesítse a forradalmi törvényszékek laikus bíráskodása mellett a korszak modern bűnözés-kutatási szempontjait, s a bűnelkövető személyének vizsgálatával hozzájáruljon a büntetési rendszer tervezett újragondolásához. Ennek érdekében pedig nem csak laikus bírókat, hanem professzionális vizsgálókat és szakorvosokat is bevontak.
Tanulmányomban ismertetem a KKO működését, majd bemutatom a fennmaradt ügyeket, amelyek révén betekintést nyerhetünk a Tanácsköztársaság büntetőjogi-kriminológiai gyakorlatába. Munkám fő kérdésfeltevései a következők:
- hogyan működött a Kísérleti Kriminológiai Osztály?
- mennyire tudott professzionális maradni egy alapvetően professzió-mentesített szervezeti közegben (főleg, ami a jogászságot illeti)?
- milyen szerepe volt – ha volt – működésében a kommunista ideológiának?
- megfigyelhető-e bármiféle teleologikus „proletár-burzsoá” felosztás az ügyek vizsgálatában, vagy más elgondolások mentén végezték munkájukat?
-kKit tartottak javítható, s kit javíthatatlan bűnösnek?
A fenti kérdéseken túl, annak érdekében, hogy könnyen párhuzamba állíthatók legyenek a KKO döntései a proletárállam bukása utáni jogszolgáltatás döntéseivel, a büntetőügyek 1919 utáni tovább élését is – ahol módomban állt – feldolgoztam.
Az ügyeket hét kategóriába csoportosítottam a szerint, milyen típusú bűncselekményekről volt szó. Az első és legnépesebb kategória a lopás, amely 26 esetet tartalmaz. A második az orgazdaság esete, mely természetesen az előbbivel óhatatlan átfedést is tartalmaz, mivel az orgazda tevékenysége egy tolvaj előzetes bűnelkövetését feltételezi. A harmadik kategóriába a kis számban fellelt egyéb vagyon elleni bűncselekmények, így például a sikkasztás vagy a csalás esetei kerültek. Mivel általában ezek számítanak a leggyakoribb bűneseteknek, viszonylag nagy számuk nem meglepetés. A negyedik és ötödik csoport az erőszakos bűncselekményeket, a testi sértéseket, illetve a gyilkosságokat tartalmazza. A hatodik esetkörbe a szexuális bűncselekmények kerültek. Az utolsó kategóriát a besorolhatatlan, „maradék” ügyek alkotják, amellyel kapcsolatban külön érdekesség, hogy két, politikai vádak alapján letartóztatott személy vizsgálata is a KKO elé került.
