Zászlóhiány Beregszászban, avagy csehszlovák nemzeti ünnep nemzeti lobogó nélkül 1919-ben
Beregszász[1] városát 1919 tavaszától az egymást követő sorozatos katonai megszállások és a velük járó élelmezési problémák alapjaiban erősítették a városban élő magyar közösség kiszolgáltatottságának érzését és gyanakvását, hogy a város hamarosan idegen hatalom fennhatósága alá kerülhet.
Mindezt 1919 őszén az ideiglenesnek propagált cseh hatalom – többek között – azzal is egyértelműsítette, hogy elrendelte, hogy a magyar lakosság saját nemzeti lobogóját megcsonkítva ünnepelje Csehszlovákia fennállásának első évfordulóját.[2]
KTÁL, Fond 108. (Beregszászi Városi Jegyzői Hivatal iratai), op. 7., od. zb. 20., 4. p.
Beregszász cseh megszállás alatt
Az 1919. március 21-én dr. Simon Mózes vezetésével alakult meg a helyi kommunista direktórium, ami azonban kérészéletűre sikeredett.
Több kutató is úgy tartotta eddig, hogy a román hadsereg már 1919. április 21-én elfoglalta Beregszászt, azonban ezen a nap csak a városban működő kommunista direktórium menekült el. A románok ekkor még csak Nagyszőlős és Királyháza községeket szállták meg.
Miután a direktórium elmenekült Beregszászból, a várostól keletre a székely különítmény 300 fős alakulata rendezkedett be védelemre, a közigazgatást pedig Gulácsy István, Bereg vármegye volt alispánja vette át. A kaotikus helyzetre jellemző, hogy ő is csak pár napig, 1919. április 24-ig, a direktórium újbóli visszaérkezéséig látta el ezt a feladatot. Április 25-én éjszaka aztán a direktórium is végleg elhagyta a várost, amelyet a románok 26-án reggel foglaltak el [2a].
A román támadás után némi késéssel április 26-án, a csehszlovákok is megindították a támadásukat.[3] A véglegesnek szánt csehszlovák-magyar országhatárt 1919. július 11-én hagyta jóvá a békekonferencia, amelynek értelmében a város a Csehszlovák Köztársaság része lett. Ennek megfelelően a románok 1919. július 23-án átadták a város feletti uralmat. A területszerzéseket az 1919. szeptember 10-én aláírt saint-german-en-lay-i, majd az 1920. június 4-i trianoni szerződésekkel véglegesítették.[4]
A korai időszakban a csehszlovák hatalom kettős kommunikációt folytatott. Elsőként jelenlétét ideiglenesnek propagálta, így a lakosság nem tanúsított különösebb ellenállást, máskülönben Prága azonban a tartós berendezkedést készítette elő. A saint-german-en-lay-i szerződést követő időszakban erélyes intézkedésekkel egyértelműsítette a magyar lakossággal az új erőviszonyokat.[5]
1919 októberében hozzáláttak a lakosságnál lévő fegyverek összegyűjtéséhez, így megszaporodtak a zaklató jellegű házkutatások. Decemberben pedig lehetővé tették a túszgyűjtést és a civil lakosság internálását amennyiben nem sikerül elfogni a csehszlovák haderő ellen vétő személyeket.[6]
A zászlóügy
Az újonnan megalakuló államhatalom a szimbolikus térben is érzékeltetni akarta jelenlétét. Csupán 1919. október 24-én, négy nappal az évforduló előtt érkezett meg az az utasítás a város katonai állomásparancsnokától,[7] aki közölte, hogy
„A Cseh Köztársaság október 28-án ünnepeli a szabadságának és függetlenségének napját. Felkérem a zsupai tanácsos urat, hogy intézkedjen a saját hatáskörben, hogy ez az ünnepély megfelelően meglegyen tartva.”[8]
Az évforduló tiszteletére elrendelték az összes üzlet, kávéház, cukrászda, állami hivatal egész napos zárva tartását, továbbá rendelkeztek arról is, hogy minden családi házat és állami hivatalt a csehszlovák köztársaság zászlóival kell feldíszíteni. Míg a két előző megvalósítása nem okozott nagyobb gondot, addig az utóbbi komoly kihívás elé állította a helyi közigazgatást, mivelhogy a rendelkezés szövege mellé – textilhiányra hivatkozva – csehszlovák nemzeti zászlókat nem kaptak. A lobogó hiányának orvoslására sajátságos alternatívát talált ki a csehszlovák katonai közigazgatás
„Minthogy a háztulajdonsok bizonyosan rendelkeznek magyar nemzeti színű piros-fehér-zöld zászlókkal, a szövet hiány miatt a zászlókérdés úgy volna megoldható, hogy hívja föl a város lakosságát a notáris módon, hogy a magyar nemzeti színű zászlóból elvéve a zöld színt az már a cseh köztársaság nemzeti színű lobogója lesz, amikkel kell tehát a házakat díszíteni.”[9]
Ha eddig voltak is olyanok, akik hittek a csehszlovák hatalom ideiglenes jellegében, akkor ez a hitük az októberi végi napokra bizonyára szertefoszlott. E lépéssel Prága meglehetősen antipatikus képet festett törekvéseiről a helyi magyar közösség szemében, mikor arra szólította fel őket, hogy csonkítsák meg nemzeti szimbólumukat.
Azt tudjuk, hogy az utasítást a város polgármestere, Hunyady Gyula 1919. október 27-én Beregszász több pontján is kifüggesztette,[10] ám arról már nincsen információnk, hogy a város október 28-án valóban csehszlovák lobogókba borult volna.
[1] Az 1910. évi népszámlálás szerint a város lakossága 96,1%-ban magyar anyanyelvű volt. A város lakosságából (12 933 fő) 2 770 fő volt izraelita vallású.
[2] KTÁL Fond 108., op. 7., od. zb. 20., 4. p.
[2a] HL. Tgy. 2322. Kerekes József: Magyarország forradalmi harcai. III. kötet. A hadügyi népbiztosság összefoglaló helyzetjelentései.
[3] Fedinec Csilla: A kárpátaljai magyarság történeti kronológiája 1918–1944. Galánta–Dunaszerdahely: Fórum Intézet, Lilium Aurum Könyvkiadó, 2002. 53. p.
[4] Mind Beregszászban, mid pedig Kárpátalján berendezkedő csehszlovák hatalom intézkedéseiről lásd bővebben Szakál Imre tudományos munkáit. Szakál Imre: „…egymásra zuhanó sűrű történetek”. A Csehszlovák hatalomátvétel Beregszászban az első világháborút követően. (Szerk.) Kónya Péter: Első világháború a Kárpátokban. Presovi Egyetem, 2016. 298. p.
[5] Szakál Imre: „…egymásra zuhanó sűrű történetek”. A Csehszlovák hatalomátvétel Beregszászban az első világháborút követően. (Szerk.) Kónya Péter: Első világháború a Kárpátokban. Presovi Egyetem, 2016. 304. p.
[6] Szakál Imre: „…egymásra zuhanó sűrű történetek”. A Csehszlovák hatalomátvétel Beregszászban az első világháborút követően. (Szerk.) Kónya Péter: Első világháború a Kárpátokban. Presovi Egyetem, 2016. 303. p.
[7] Csehszlovák közigazgatási elnevezés, nagyságrendileg a vármegye megfelelője.
[8] Kárpátaljai Területi állami Levéltár (KTÁL) Fond 14., op. 10., od. zb. 44., 1. p.
[9] KTÁL, Fond 14. (Beregi zsupai hivatal iratai), op. 10., od. zb. 44., 1a–2. p.
[10] KTÁL, Fond 108. (Beregszászi Városi Jegyzői Hivatal iratai), op. 7., od. zb. 20., 4. p.
