"Magyarország területi integritásának ügyét kívánja szolgálni" – Rutén nemzeti tanácsok Kárpátalján 1918 őszén: célok, feltételek és alkuk

June 26, 2019

Írásomban a magyar orientációhoz tartozó rutén Néptanács megszervezését vizsgálom, és bemutatom a rutén lakosságnak a demokratikus Magyarországgal szemben 1918 november és december között megfogalmazott elvárásait. Ez közvetlenül az a pillanat, mielőtt a rutén önrendelkezés alapját biztosító – a X. számú néptörvényben megfogalmazott – Ruszka Krajna autonóm közigazgatás életbe lépett volna.

 

A Károlyi-kormány egyik fő célkitűzése az volt, hogy olyan független Magyarországot hozzon létre, amelyben a nemzetiségek széles körű önigazgatással bírva államalkotó tényezőként vehetnek részt a politikában.[1] Az önrendelkezési jogszabályok kidolgozásával és előkészítésével Jászi Oszkár nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztert bízták meg. Az ő célja az volt, hogy a Magyarországgal szembeni ellenséges antantpolitikát a nemzetiségekkel és a szomszédos népekkel való megegyezés révén mérsékelje, s egy svájci típusú kantonizációt vezessen be. Bár három törvényt is előkészített a ruszinok, a németek, illetve Tótország-Slovenská Krajna önrendelkezéséről, az események előrehaladtával már Jászi sem számított 1918 decemberében, 1919 elején arra, hogy a ruténekkel való megállapodás mellett bármi kézzelfogható eredményt is elérhetne.[2]

 

Rutének Kárpátalján

 

A rutén anyanyelvűek száma az 1910-es népszámlálás szerint 464 270 fő volt a Magyar Királyság területén. Főleg a négy északkeleti vármegyében (Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros) éltek nagy szegénységben, megélhetési és szociális problémák, valamint nagymértékű analfabetizmustól sújtva. Szűk értelmiségi rétegét a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye papsága, illetve tanítói adták.

 

Az első világháború kitörése a ruszinok helyzetét tovább rontotta. Az 1914–1915-ös orosz betöréskor hadszíntérré vált a terület, s a hadigazdálkodásra való átállás is komoly gondokat okozott a terület élelmiszerellátásban. A harcoló rutén vesztségek száma elérte a 12 000 főt.[3]

 

Bereg- és máramarosmegyei rutén küldöttségek Darányi Ignácz földmivelési miniszter előtt a Névtelen havason. 1899.  

(Országos Széchenyi Könyvtár, képtár)

 

Ezzel együtt a rutén lakosságot sem kerülte el a 19. századi nemzeti ébredés. Ezt főleg a görögkatolikus egyház szervezésének köszönhette, amely számos társadalmi szervezetet hozott létre az első világháború idején. A háború végére a rutén lakosság körében három markáns politikai irányzat alakult ki: az ukrán, a csehszlovák és a magyar orientáció.[4]

 

A Magyarországi Rutének Néptanácsa 1918 őszén

 

A Magyarországi Rutének Néptanácsa 1918. november 9-én alakult meg Ungváron. Ez a szervezet a magyar irányzatú ruténeket tömörítette, vagyis a Magyar Királyság területi integritása mellett állt. Az alakuló ülésen elsőkén felszólaló Volosin Ágoston[5] a Néptanács céljával kapcsolatban kijelentette:

 

„Joga van valóban a ruthén nemzet nevében beszélni s egyúttal célja a ruthén nemzet jogait és kívánságait pontosan körvonalazni s azok keresztülvitele végett Magyarország mostani törvényes kormányával érintkezésbe lépni”.[6] 

 

Volosin még további két fontos célt is kijelölt. Először is leszögezte, hogy a Néptanács munkájába nemcsak a rutén értelmiséget és a politikai vezetőket akarja bevonni, hanem az egyszerű köznépet is, ami újszerűleg hathatott a hallgatóság körében. Másodszor pedig egyértelműsítette, hogy azon törekvésekkel szemben, amelyek „a ruthén népet ősi hazájuktól elszakítani kívánják, […] a népnek egyetemlegesen tiltakozni kell […]”.[7]

 

A Néptanács elnöki posztjára dr. Szabó Simont[8] választották meg, aki bemutatkozó felszólalásában azonnal helyzetértékelést tartott:

 

„Meggyőződése, hogy a magyarországi ruthéneknek is néptanácsot kell alakítani, mint ezt már az összes többi haza nemzetek is megtették. Halálos bűn volna népünk számára nem követni azokat a jogokat, előnyöket és szabadságot, amelyeket az ország többi nemzetei megfognak kapni. […] A ruthén nép hangosan követeli maga számára az életet s a nemzeti élet feltételeinek megvalósulását. A jelenlegi magyar nemzeti kormányt ezt a jogot az ország területén minden nemzetnek megadta”.[9]

 

Simon a Néptanács legfontosabb tennivalóit is felvázolta:

 

„Több helyütt Ukrainához kívánnak csatlakozni. A népet e veszedelemtől csak úgy lehet megmenteni ha megnyugtatjuk, hogy van egy intézmény, mely az ő nemzeti és emberi jogait lelkiismeretesen és becsülettel akarja munkálni. E mozgalom nem szeparatisztikus, hanem ellenkezőleg, Magyarország területi integritásának ügyét kívánja szolgálni a Ruthén Néptanács s azt a másik célt, hogy a ruthén népet megnyugtassuk, s ezen eszme köré tömörítsük”.[10]

 

A Néptanács ungvári alakuló ülésén négypontos programpontot[11] fogadott el, amelyet a Наука (Tudomány) című rutén lapban is közöltek.

 

A rutén nemzeti tanácsok szervezése

 

Az ungvári alakuló ülést követően két hétnek kellett eltelnie, hogy a rutén községekben is elkezdjék megszervezni az első, helyi rutén nemzeti tanácsokat.[12] Ezek fontos részét képezték a magyar nemzetiségi politikának, hisz a helyi rutén nemzeti tanácsokra építette – rutén relációban – a Magyar Népköztársaság az új, „toleránsabb” nemzetiségpolitikáját. Vagyis a rutén nemzeti tanácsok és az azt szervező Magyarországi Rutének Néptanácsa adta azt a legitimációs alapot, amely a nemzetiségek számára biztosított wilsoni önrendelkezési elvnek a gyakorlati alkalmazását igazolta az antanthatalmak előtt.

 

Az alakuló ülések forgatókönyve szinte minden községben hasonló volt. A helyi görögkatolikus lelkész szervezte és nyitotta meg a gyűlést. A legtöbb esetben ő volt az, aki ösztönző beszéd formájában a magyar államhoz való lojalitást és a wilsoni-elvek összeférhetőségét ismertette a ruténeknek. Melles Endre görögkatolikus esperes Nagybereznán például így foglalta ezt össze:

 

„A világháború tűzbe borította az egész világot. Az emberek gondolkozásában a Wilson-féle elvek kerültek túlsúlyra, melyek minden nemzetnek, így a ruszinnak is megadja a teljes szabadságot. […]Mi a Kárpátok alatt itthon vagyunk, nem is akarunk teljesen elszakadni Magyarországtól, hanem önálló független kantonunkban kívánunk élni”.[13]

 

Ezt követte az elnök megválasztása, aki szinte minden esetben a község görögkatolikus lelkésze lett. A jegyzőkönyvvezető pedig a község jegyzője lett. Ezzel a helyi rutén nemzeti tanácsok élére a helyi magyar közigazgatáshoz lojális személyek kerültek. A tanács nyolcfős intézőbizottságát[14] helyi lakosokból, főleg tanárokból verbuváltak.

 

Az alakuló ülés további részében – immár – az elnök felolvasta az Ungváron megalakult Magyarországi Rutének Néptanácsának négypontos programját. A megjelentek és a választott helyi rutén nemzeti tanácstagok – szinte minden községben – egyetértettek a Néptanács programpontjaival, amit esküvel is nyomatékosítottak. Ezt követően a helyi tanácsok kifejezték szándékukat, hogy csatlakozva a Néptanácshoz a község továbbra is Magyarország fennhatósága alatt képzeli el a jövőjét feltéve – s itt jön a nemvárt fordulat –, ha a lakosság által támasztott feltételeket a Magyar Népköztársaság teljesíti. A gyűlések utolsó mozzanataként ugyanis a nagyszámban megjelent helyi rutén lakosság, tulajdonképpen sakkot adva a magyar közigazgatásnak, alku tárgyává tette a döntést és kendőzetlen őszinteséggel mondta el minden baját, nyomorát, szegénységét, és társadalmi kiszolgáltatottságát. Ezek az egyszerű emberek a Magyarország melletti további kiállásukat a nemzedékek alatt kialakult, húsbavágó, elsősorban szociális gyökerű problémák azonnali megoldásától tették függővé. Nézzük milyen (gazdasági, szociális, kulturális) hangulatban érte a rutén lakosságot 1918 végén a wilsoni önrendelkezés híre.

 

A rutén lakosság hangulata és követelései az alakuló jegyzőkönyvek tükrében

 

Az alakuló ülésekről magyar nyelvű jegyzőkönyveket készítettek,[15] amelyek a spontán felszólalások révén betekintést adnak a lakosság aktuális problémáira. Elvétve arra is találhatunk példát, hogy néhány nappal az alakuló ülés előtt a helyi értelmiség és vállalkozók állították össze ezeket a csatlakozási feltételeket. Ezek egyébként fogalmazásuk módjában, logikai vonalvezetésükben is arról árulkodnak, hogy megfogalmazóik nem a köznépből származnak. Ezek az átgondolt, jól megfogalmazott követelések gyakran az antiszemitizmustól sem voltak mentesek.[16] A rutén lakosság nyíltan szóvá tett panaszai, a következő kategóriákba sorolhatóak: földínség, a magyar közigazgatás visszaélései, zsidó- és uzsoraellenesség, a görögkatolikus egyház pozícióinak védelme.

 

A hegyvidéki rutén lakosság szegénységének egyik fő oka – részben a földrajzi adottságok, másrészt a nagybirtok és kincstári birtok hegemóniája miatt – a földnélküliségből eredt. Nem maradt fent olyan jegyzőkönyv, amelyben a földosztás követelése ne szerepelt volna. A rutén lakosság azonnali föld- és legelőosztást követelt:[17]

 

„Kívánjuk, hogy minden rutén földműves és napszámos annyi földhöz juthasson, amennyin családjával tisztességesen meg tud élni, mindenféle adófizető kötelezettségnek eleget tud tenni, sőt önművelésre is áldozhat” – áll egy jegyzőkönyvben.[18]

 

A térség lakossága főleg szarvasmarhatartással foglalkozott, meglehetősen silány színvonalon. A jószágokat külterjes állatarttással nevelték, amihez a gazdáknak nem voltak meg a legelők. Főleg az uradalmi legelők, erdők legeltetési célra alkalmas részein nevelték jószágaikat, komoly pénzeket fizetve a – sok esetben zsidó – nagybirtokosnak. Hasonló volt a helyzet a tűzifagyűjtés esetében is. Egy drágabártfalvi jegyzőkönyv hitelesen közvetíti a helyzet igazi kontextusát: „Az uradalmi erdőket adják át legelni, melyek úgyis csak vadászterületek”.[19]

 

A földínségen kívül a lakosság kifogásolta még az utak minőségét,[20] néhol pedig – kissé extrém kívánságként – műtrágyagyár azonnali felállítást követelték.[21] Nagyon fontos megjegyezni, hogy több községben is megjelent az igény arra, hogy növekedjen a helyi közigazgatás hatásköre és autonómiája, így kérték, hogy a szesz- és italforgalmazási, valamint a fegyvertartási engedélyek kiadási jogát a községi vezetőség hatáskörébe utalják,[22] a település költségvetését csak és kimondottan a helyi községi vezetés kezelje, csakúgy, mint a sóforrásokat, [23] illetve a vízügyi kérdéseket.[24]

 

A magyar közigazgatási hatóságok hivatali visszaéléseinek orvoslása is szerepelt követeléseikben. Egy felsőkalocsai rutén lakos kis túlzással élve a hatóság lakosságra nehezedő korrupcióját így foglalta össze: „Nálunk szegényebb, agyonkorumpáltabb nép nem létezik Magyarországon”.[25] A leggyakrabban a közellátást lebonyolító zsidó kereskedőkkel „összejátszó” korrupt magyar közigazgatásra panaszkodtak. Míg a magyar közigazgatás működésével kapcsolatan főleg azt sérelmezték a rutének, hogy a méltányosság elve nélkül[26] osztják szét a lisztet, a cukrot, a petróleumot,[27] addig a zsidó kereskedőkkel szemben azt kifogásolták, hogy a magyar közigazgatás megvesztegetésével nagyobb fejadagokat vásárolhat meg, mint a keresztény lakosság.[28] Sérelmezték, hogy a közszükségleti cikkeket aztán a rutén lakosságnak dupla felárral adják el vagy váltják át a számukra kedvező arányban tojásra, szénára és gyapjúra.[29]  Ezért a rutének a zsidók azonnali „visszaszorítását” kérték a Magyar Népköztársaságtól, az iparűzési engedélyeinek visszavonásával és a zsidó tulajdonban lévő bankok bezárásával. (Több rutén község lakosság azt feltételezte, nem ismerve behatóbban a pénzügyi életet, hogy a zsidó tulajdonú bankok bonyolítják le az uzsorát).

 

Az egyik legradikálisabb zsidóellenes megjegyzések a nagybereznai rutén nemzeti tanács jegyzőkönyvében marad ránk:

 

„Követeljük, hogy az egész ruszin kanton területén az összes zsidókat fosszuk meg úgy a kocsma, mint a trafikjoguktól. Ruháztassék át a jog a ruszin gazdákra. […] Követelnünk kell minden téren a zsidó uralom letörését, így a kereskedelem terén is, mert nem tűrhetjük tovább, hogy ezer  és ezer szegény ruszin vérünket a kapzsi zsidóság uralja a rajtunk élősködjenek. Kívánnunk kell, hogy mindenből legyen sajátunk és minden legyen a miénk”.[30]  Ennél azonban még tovább mentek: „Követeljük, hogy az összes akár Galíciából, akár más vidékről ide bevándorolt idegen elemek azonnal távolítsanak el, nevezetesen az összes zsidók, lengyelek, szerbek, horvátok, olaszok”.[31]

 

A rutén lakosság panaszai között a fosztogatások miatti magyar rendvédelmi túlkapások is előkerültek. Amikor például a zsidó üzleteket élelmiszerért és petróleumért felduló frontkatonák az árukészleteket szétszórták, azt rendszerint gyerekek és asszonyok gyűjtöttek össze. Ilyenkor fordult elő, hogy a kiérkező magyar csendőrök vagy katonák néhányat közülük főbe lőttek, a gyerekeket és asszonyokat megbotozták, többükre pedig hatalmas, 1000-1400 koronás[32] bírságot szabtak ki. A fosztogatások során elfogott nőket több esetben is megerőszakolták:

 

„éjnek idején az elfogott asszonyainkat kihallgatás érve alatt a laktanyára cipelték és azokon erőszakot kíséreltek meg és csak vészes jajkiáltásukra és testük összetörése árán szabadíthatták ki a meggyalázástól”.[33]

 

Követeléseik között a görögkatolikus vallás pozícióinak védelme és a rutén nyelvű oktatás bevezetése is szerepelt.[34] A legtöbb településen rutén nyelvű, görögkatolikus tanítókat kértek, olyanokat, akiknek az illetményeit és továbbképzési költségeit nem a község, hanem teljes egészében az új magyar állam állja.[35]

 

Ugyanígy kérték, a görögkatolikus ünnepnapok szabad megtartását. Kölcsény községben például a hívek olyan javaslatot tettek, hogy ezeken az ünnepnapokon ne kelljen dolgozni, zárjon be minden kocsma, üzlet és a nem keresztényeknek – a zsidóknak is – kötelező legyen megtartani az ünnepnapot.[36] Érdekes kettőség, hogy ezzel párhuzamosan szinte minden községben követelték a párbér[37] és a papi napszámbér eltörlését is.[38]

           

Összegzés

 

A bemutatott jegyzőkönyvek rávilágítanak arra, hogy a Magyar Népköztársaság kikiáltása milyen helyzetben érte a Kárpátalja rutén lakosságát. Ezen túl azonban egy sokkal fontosabb következtetés levonására is lehetőséget biztosítanak: azt ugyanis, hogy a ruténok az 1867–1918 közötti időszakot tulajdonképpen érdemleges szociális fejlődés nélkül élték át. 1918 telén a rutének helyzete teljes mértékben igazolja Romsics Ignácnak a kiegyezés eredményeivel kapcsolatos állítását:

 

„A káprázatosan gyors gazdasági növekedés és a kulturális fejlődés hátterében olyan súlyos szociális és politikai problémák érlelődtek, amelyekkel „a kiegyezés rendszere” – Deák és Eötvös szellemétől elkanyarodva – részben nem akart, részben pedig nem tudott megbirkózni. […]A merev struktúrát azonban, amelyet 1867-ben létrehoztak, egyre nehezebb lehetett hatékonyan működtetni, s a sorsukkal elégedetlenek száma is inkább nőtt, mint csökkent”.[39]

 

A wilsoni elvekben hívő rutének is hallathatták hangjukat 1918 őszén, felsorolhatták vélt és valós sérelmeiket, és azt várták, hogy azokra érdemi megoldásokat talál a Magyar Népköztársaság. Ezek helyett a kormányzati válságot, a (tanács)köztársaság erőszakosságát, majd a megszálló antant csapatok rekvirálásait kapta érdembeli önrendelkezés helyett.           

[1] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004. 115. p.

 

[2] A korszak szakértője Szakál Imre, a II. Rákóczi Ferenc Beregszászi Főiskola történelem tanára. A témában 2018-ban megjelent önálló kötete, hiánypótló munka, amely eddig ismeretlen források feltárásával mutatja be az 1918-as magyarországi polgári demokratikus forradalom kárpátaljai eseményeit. Szakál e munkájában említést tesz az általam feldolgozott jegyzőkönyvekről érintőlegesen, amelyben felsorolja, megemlíti, hogy a rutén lakosság közhangulatát milyen kedvezőtlen tényezők jellemezték. Szakál Imre: „Rend, fegyelem, összetartás, s nem lesz panasz többé a Kárpátok bércei között”. Iratok Ruszka Krajna történetéhez (1918–1919). RIK-U Kft, Ungvár. 19. p.

 

[3] Szakál Imre: „Rend, fegyelem, összetartás, s nem lesz panasz többé a Kárpátok bércei között”. Iratok Ruszka Krajna történetéhez (1918–1919). RIK-U Kft, Ungvár. 20–21. p.

 

[4] Szakál Imre: „Rend, fegyelem, összetartás, s nem lesz panasz többé a Kárpátok bércei között”. Iratok Ruszka Krajna történetéhez (1918–1919). RIK-U Kft, Ungvár. 22. p.

 

[5] 1897-ben szentelték pappá. Az ungvári ruszin tannyelvű görögkatolikus tanítóképző tanára, majd igazgatója (1912–1938). 1918-ben az Unió Könyvnyomda Részvénytársaság igazgatósági tagja, az ungvári kántorképző igazgatója. Az 1920–1930-as években számos tankönyv szerzője, folyóirat szerkesztője. Volosin 1938–1939. fordulóján a fennállásának utolsó hónapjaiban szövetségi állammá alakult Csehszlovákia öt hónapig létezett kárpátaljai autonóm országrésznek miniszterelnöke, majd Kárpáti Ukrajnának az államelnöke.

 

[6] Kárpátaljai Területi Állami Levéltár beregszászi részleg (KTÁL) Fond 1134 (A Központi Ruszin Néptanács iratai)., op. 1., od. zb. 1., 1. p.

 

[7] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 1., 1. p.

 

[8] A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyei kanonok.

 

[9] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 1., 2. p.

 

[10] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 1., 2–3. p.

 

[11] Ebben kinyilvánították, hogy a Magyarországi Rutének Néptanácsa ragaszkodik Magyarországhoz, annak területi integritásához, egyúttal tiltakoznak minden olyan törekvés ellen, amely a magyarországi ruténeket el akarja szakítani „az ősi magyar hazájától.” A Néptanács a programpontjaiban demokratikus jogokat követelt a rutének számára, önálló görögkatolikus egyházat, és hathatós intézkedéseket a rutének rossz anyagi és szellemi életének javítására, és mindenekelőtt földosztást.

 

[12] Az alakuló ülések 1918. november 21-től december utolsó napjáig tartottak.

 

[13] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 31. p.

 

[14] Feladatuk: a lakosság ügyeinek intézése, s ha arra sor került volna rá, a földosztásban való segédkezés.

 

[15] Napjainkig 23 község jegyzőkönyve maradt fent, ami e munka tárgyát képezi. Ezen kívül tudjuk, hogy Ungváron 1919. december 19-én a Magyarországi Rutének Néptanácsán Ugocsa vármegye további 26 darab, az 1919. december 23-i néptanácsi ülésen még öt település rutén nemzeti tanácsának jegyzőkönyvét mutatták be. Ezek azonban nem maradtak fent. Lásd a jegyzőkönyveket: KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 1–35. p.

 

[16] Lásd Nagyberezna községet. Ebben a községben a rutén nemzeti tanács, alakuló ülése 1918. december 19-én volt. Ezt megelőzően 1918. december 12-én Budai László nagybereznai ügyvéd és Melles Endre görögkatolikus esperes, Budai ügyvéd irodájában állították össze, fogalmazták meg a leendő gyűlés követeléseit a Magyar Népköztársasággal szemben, amelyekből a zsidókkal szembeni durva antiszemita él is jó érezhető. Lásd bővebben. KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 31–35. p.

 

[17] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 7a–12a. p.

 

[18] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 17a. p.

 

[19] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 24. p.

 

[20] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 7a. p.

 

[21] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 21a. p.

 

[22] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 7. p. Lásd még. KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 1. p. Lásd még. KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 1. p.

 

[23] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 24. p.

 

[24] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 1. p.

 

[25] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 1., 1a. p.

 

[26] Vagyis családok száma szerint osztottak ki megvásárlásra közellátási cikkeket, nem vették figyelembe a családtagok számát.

 

[27] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 21a. p.

 

[28] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 4., 1a. p.

 

[29] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 4., 2. p.

 

[30] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 32a. p.

 

[31] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 33a. p.

 

[32] Nagyságrendileg két-háromhavi tanári fizetésnek felelt meg. A tanácsköztársaság idején például a vármegyei direktórium elnökének a havi fizetése.

 

[33] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 4., 3. p.

 

[34] E két színtér a rutén identitástudatképző, megtartó intézmény volt.

 

[35] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 1–7a. p.

 

[36] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 12a. p.

 

[37] Párbér – a plébánosnak, lelkésznek az egyházközségben élő hívektől készpénzben, terményben évenként kapott járandósága.

 

[38] KTÁL Fond 1134., op. 1., od. zb. 2., 41. p.

 

[39] Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2005. 17. p.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Hírek
Please reload

Archívum
Please reload

Keresés