„Jobb tehát, ha eltakarodnak” – román megszállás Nagyszőlős és környékén (1919–1920)
Ritkán adatik meg a történésznek, hogy a történelem háborús, válságos időszakáról egy hosszabb visszaemlékezés kerüljön a kezébe a lázas levéltári kutakodás közepette. Szerencse, megérzés, kutatói rutin talán mind szűkségesek hozzá, hogy ilyen felbecsülhetetlen írásba botoljunk. Bár az egyéni visszaemlékezések közléseit forráskritikával (más források ténymegállapításainak ütköztetésével) kell kezelnünk, ennek ellenére mégis igazi kincsnek számít egy-egy ilyen feljegyzés. Különösen igaz ez, ha a kutató a Tanácsköztársaság kárpátaljai történetét megvilágító visszaemlékezésre bukkan, mivel a téma egyáltalán nem kutatott,[1] ezért minden forrás egyben új információkat is jelent.
Tar Zoltán feljegyzésének első oldala
(KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 1. p.)
Az itt bemutatott visszaemlékezés a Tanácsköztársaság megszűnésének pillanatait és a román megszállást mutatja be Nagyszőlősön. Készítője Ugocsa vármegye levéltárnoka, Tar Zoltán,[2] aki testközelből élte át az eseményeket. Nyolc oldalas visszaemlékezése csonka, valószínűleg nem tudta befejezni, erre utal legalábbis a szöveg hirtelen megszakadása. Ennek ellenére az általa közölt – eddig ismeretlen – információk mindenképpen egyediek, olyan eseményeket világítanak meg, amelyekről eddig semmit sem tudtunk. Az általa tárgyalt eseményeket pedig nagyszerűen kiegészítik a budapesti Hadtörténeti Levéltárban őrzött releváns iratok. Tar Zoltán papírra vetett „élményei” így a katonai eseményeken túl olyan pillanatképek és élethelyzetek rekonstruálására adnak lehetőséget a kor lokális tereire vonatkozóan, amelyekről eddig források hiányában még elképzeléssel sem rendelkeztünk.
Menekülő vörösök
A román hadsereg 1919. április 16-án kezdte meg általános előrenyomulását a Szamos és Maros között.[3] Vele szemben a székely különítmény (máshol hadosztály megnevezés szerepel) fejtett ki ellenállást, amelynek nem volt felhőtlen a kapcsolata a tanácshatalom helyi szerveivel (lásd korábbi írásom).[4] A román támadás miatt a székely különítmény jobbszárnya egész nap heves harcokban állt, majd a túlerő miatt elhagyta állásait, a front közepe és jobb szárnya átlagosan 15–20 km-re vonult vissza.[5] Április 18-án a román támadás Husztra, majd fokozatosan Királyházára szorította vissza a székely csapatokat.[6] Királyháza előtt csak néhány napig tudták a vörös katonák feltartóztatni a románokat, akik Királyházát 1919. április 21-én birtokba is vették.[7] Erre a hírre nagy riadalom futott végig Bereg vármegye tanácsszervein. A direktóriumok lázasan kérvényezték Budapesttől a kiürítési engedélyeket.[8]
A felbomló csapatokkal visszavonuló vörös katonák 1919. április 18-tól Alsó- és Felsőveresmart (Велика Копаня) dombjain gyülekeztek, ahol kihasználva a kedvező, dombos természeti adottságokat, védőállást alakítottak ki, hogy a román támadásnak útját állják. A tanácsköztársaság helyi szerve, a direktórium már három nappal ezelőtt elmenekült Nagyszőlősről. A menekülő kommunista vezetők még hangoztatták, hogy pár nap múlva visszatérnek és lakosság figyelmét is felhívták, hogy „május elsejét nagy hozzákészüléssel megünnepelik, s ez alkalommal vagyis május elsején 40 ellenforradalmárt felfognak akasztani Nagyszőlős piacán”.[9]
Nagyszőlős, vármegyeháza, 1915
Zemplén Múzeum (76737)
A lakosság meglehetősen nyugodtan ünnepelte a templomban húsvét első napját április 21-én. Húsvét másodnapjára aggodalom nélkül ébredtek: „a gyerekek készülődtek, s meg is kezdték a húsvéti szokásos öntöződést”.[10] A lakosság – főleg az értelmiség – nagy örömmel fogadta a kommunisták elmenekülését, s bizakodtak a románok közeledésével egy életre megszabadulnak a kommunisták „tűrhetetlen uralmától”.
A román és vörösök közötti összecsapására Nagyszőlősért 1919. április 22-én, reggel került sor. A közel egyórás harcban a románok gyorsan szétszórták a védekező vörösöket, akik már reggel fél hétkor rohamléptekkel menekültek (számukat a visszaemlékező 500–600 főre tette) főleg Szőlősegres, Szőlősvégardó és Tiszaújlak irányába.[11] A román tüzérség a város felső részén lévő ún. Korlátos-dombra felvontatott négy ágyúval lőtte a menekülő vöröskatonákat. Egy-egy lövedék azonban célt tévesztve a városba, illetve az országútra csapódott: „A gránátok üvöltése természetesen nagyon jól hallatszott a város felett, s a lakosság rémülten vonult be a házába. Nagyon sokan a pincékbe mentek be”.[12] Az utolsó vörös egység délelőtt 10 órakor futott át a városon, nyomukban román lovas felderítőkkel.
Betörnek a románok Nagyszőlősre
A négy román lovas minden ellenállás nélkül vágtatott át a városon, s ahogy „az ablaknál valakit megláttak, a vágtató lóról odalőttek”.[13] A kórház mellett egy férfit pillantottak meg, aki éppen az udvarán elvermelt burgonyáját szedegette. A katonák leugorva a lóról puskatussal ütlegelni kezdték, majd lovaikkal megtapostatták. A favágásból élő parasztember néhány nap múlva belehalt sérüléseibe. Ő volt a román megszállás első, értelmetlen civil áldozata Nagyszőlősön.[14]
Miközben a vörösök a városon keresztül Tiszaújlak irányába menekültek, a városházán többen összegyűltek: Ladányi Károly, városi főbíró,[15] Szabó Eumén, görög katolikus főesperes és dr. Joannesz Viktor, ügyvéd.[16] Elhatározták, hogy egy küldöttséget menesztenek a román parancsnoksághoz, hogy kíméletet kérjenek a város számára. Békés szándékuk jeleként a templomtornyokra és a városházára fehér zászlókat, jobb híján asztalterítőket tűztek ki. Néhány órán belül sikerült is találkozni a román parancsnokkal, aki azonnal kijelentette, hogy a legkisebb zavargást és ellenszegülést is kíméletlenül meg fogja torolni. A Joannesz vezette küldöttség hiába vállalt kezességet a lakosság békés és kifogástalan viselkedéséért, a román parancsnok szabad rablást engedélyezett a katonáknak.[17]
A román megszállás első napja: rablások, fosztogatások és gyilkosságok
Április 22-én dél körül kezdtek el szállingózni a városba a román katonák. Hangosak és durvák voltak, s azonnal bekvártélyozták magukat a házak udvarába. Ételt és italt követeltek, de volt, ahol egyszerűen csak elvették, amire szükségük volt. Néhány óra múlva nyílt rablásba kezdtek: „Ami értéktárgyat felfedeztek azt azonnal elvitték, azonkívül főként fehérneműt és cipőt kerestek és vittek el, mert hihetetlenül piszkosak voltak, cipője vagy csizmája minden 20-iknak volt csak s legtöbbnek kint volt a lába a rongyos bocskorból” – örökítette meg Tar.[18]
Az utcákon senki nem volt biztonságban. Azt, aki az utcán „rekedt”, megmotozták, pénztárcáját és zsebóráját elvették, akinek pedig új csizmája volt, azt gond nélkül lehúzatták a lábáról.
„Egy orvost, aki a kórházból beteghez ment nemcsak cipőjétől, hanem ruhájától is megfosztották az utcán, úgy hogy az orvos alsóruhában szaladt be egy közeli házba” – szól Tar feljegyzése.[19]
Délután három órakkor civil halottakkal megrakott szekér hajtott át a városon a kórház irányába. A tizenegy férfit a románok szedték össze az utcákról közvetlenül a vörösök kivonulása után. Mindannyijukat bolseviknak nyilvánították, lovasszekéren a tekeházai úton lévő kanyarhoz szállították, majd azt az utasítást adták, hogy futólépésben menjenek haza. A futásnak eredő férfiakra azonban tüzet nyitottak, mindannyiukat hátulról agyonlőtték.[20] Mikor a halottaknak a városon szállították át, a román katonai parancsnok tudatta a lakossággal:
„Az interveniáló polgárokat […] is agyonlöveti, mint bolsevistákat, jobb tehát, ha eltakarodnak”.[21]
Április 22-én éjszaka a román katonák nagyrésze tovább vonult Tiszaújlak irányába. Nagyszőlősön román helyőrség maradt.
Élet „Joannesz-országban”
A románok 1919. április és 1920. május között tartották megszállásuk alatt Nagyszőlőst. Ugocsa vármegye területéből egyébként a román megszállás Nagyszőlősön kívül, kiterjedt még Szőlősvégardó, Fancsika, Szirma, Sásvár, Mátyfalva, Karácsfalva, Tiszaújlak, Rakasz, Szőlősegres, Tiszaújhely, Alsóveresmart és Felsőveresmart községekre. Ezeket a településeket a románok mind Csehszlovákiától, mind Romániától, mind pedig Magyarországtól csaknem légmentesen elzárták.[22]
Ezekre a falvakra a közbeszédben egyre gyakrabban „Joannesz-országaként” utaltak. A korábban már említett dr. Joannesz Viktor, ügyvéd – a román katonai parancsnokkal tárgyaló nagyszőlősi küldöttség vezetője – találta ki és terjesztette némi iróniával, annak a területnek a megnevezésére, amely felett a románoktól hatalom-gyakorlási „jogot” kapott. Egy román körrendelet ugyanis kijelentette, hogy ez a terület is a Román Királysághoz fog tartozni, ezért az ott működő magyar közigazgatásnak román hűségesküt kell tennie. Az összegyűlt egykori magyar köztisztviselők, élükön a vármegye kormánybiztosával (főispánnal) Szentpály Miklóssal, azonban megtagadták ezt. Erre válaszul Joannesz Viktor kijelentette, hogy ebben az esetben ő veszi át a közigazgatás vezetését, ami másnap meg is történt.[23]
Első intézkedéseként ún. jótékonysági adót vetett ki a községekre, amelyből kb. 300.000 korona gyűlt össze. Azt nem lehetett tudni, hogy az összeget milyen célokra használták fel. S ha ez nem lett volna elég, terménycsempészet és terményrejtegetés vádjával alaptalanul bírósági eljárás alá helyeztetett és súlyos bírság kifizetésére kötelezte a helyi vagyonos gazdákat.[24] Egy ilyen „eljárásban” az is elegendő a vád beigazolásához, s így a gabona lefoglalásához, ha egy gabonakereskedő gabonát szállított az utcán.[25]
Joannesz román karhatalommal elfogatta és a Perényi-kastélyba, a csendőr laktanyába, illetve a vármegyeháza fogházába vitette a neki ellenszenves vármegyei alkalmazottakat. Az itt lezajlott kihallgatások során „olyan embertelen kegyetlenséggel ütöttek, vertek, kínoztak, hogy kétségbeesett ordításuk messze kihallatszott” – szól Tar feljegyzése.[26] Másokat a román karhatalommal egyszerűen Kolozsvárra szállíttatott.[27]
A románok igazi megszállóként viselkedve teljesen kifosztották úgy Nagyszőlős városát, mint a környező falvakat, s több milliós károkat okoztak a polgári lakosságnak.[28] „Joannesz országában” állandóak voltak a házkutatások, amelyek gyakran zsarolásba csaptak át. A fegyverkeresés alatt indított házkutatások során ugyanis ezeket gyakran a románok maguk helyezték el a lakásokba. József Miksa nagyszőlősi zsidó kereskedő pincéjébe például az ablakon keresztül szinte minden nap elrejtettek egy revolvert, amit a szünet nélküli házkutatások során nagy „csinnadrattával” megtaláltak, majd súlyos pénzbüntetéssel sújtották a kereskedőt.[29]
„Joannesz országa” a románok kivonulásával 1920. május elején véget ért. Joannesz Viktor a román csapatokkal tartott. A megszállók a feketehegyi kőbányából származó gépekkel, bútorzattal, a községekből pedig juh-, szarvasmarha- és sertés csordákkal együtt távoztak és adták át a terület feletti jogot a csehszlovákoknak.
[1] A Tanácsköztársaság kárpátaljai eseményeiről írt, erősen a szovjet ideológia narratíva szerint Trojan Mihajlo. Munkái főleg az 1960-as években születtek, illetve ezek újra kiadására is volt példa többször az 1990-es években.
[2] Tar Zoltán (1877–1941), Ugocsa vármegyei levéltár főlevéltárosa. Nagyszőlősön született. 1895-ben érettségizett Debrecenben, ahol 1904-ben vizsgát tett államtudományokból. 1905–1906-ban önkéntesként szolgált a cs. és kir. 32-es vadászzászlóaljnál. 1910-ben levéltárkezelői vizsgát tett, de már 1909. november 23-tól Ugocsa vármegye főlevéltárosaként dolgozott. A háború után folytatta levéltári munkáját. A román és cseh megszállás alatt is hivatalában maradt, kezelte és őrizte a megyei levéltárat. A cseh kormányzat 1933. április 1-én Nagyszőlősről Ungvárra helyezte, ahol mint tartományi levéltárnok Ung, Bereg és Ugocsa vármegyék levéltárát kezelte 1939 után is. Magyarul, németül, oroszul és angolul is beszélt. Keresztyén Balázs: Kárpátaljai művelődéstörténeti kislexikon. Hatodik Síp Alapítvány–Mandátum Kiadó, Budapest–Beregszász, 2001. 260–261. p.
[3] HL. Tgy. 2322. Kerekes József: Magyarország forradalmi harcai. II. kötet. A Hadügyi Népbiztosság 5. osztályának összefoglaló helyzetjelentése 1919. április 16. 2. p.
[4] HL. Tgy. 2164. Bíró (?): A magyar Vörös Hadsereg hadműveletei 1919-ben. 4–5. p.
[5] HL. Tgy. 2322. Kerekes József: Magyarország forradalmi harcai. II. kötet. A Hadügyi Népbiztosság 5. osztályának összefoglaló helyzetjelentése 1919. április 17. 2–3. p.
[6] HL. 3153/86. Hadügyi Népbiztosság. I. 30. II. 1081–1218. 131. p.
[7] Érdekes, hogy a járási főszolgabíró 1919. április 21-ét húsvét hétfőt, húsvét másodnapjának nevezte, miközben az húsvét első napja. KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2061., 7. p.
[8] Simon Mózes a beregszászi direktórium vezetője, 1919. április 20-án táviratban kérte a Hadügyi Népbiztosságot arra hivatkozva, hogy a harcok már Nagyszőlősnél folynak, hogy engedélyezzék a direktórium evakuálását. HL. 3156/86. Hadügyi Népbiztosság. I. 30. II. 1081–1218. 260. p.
[9] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 2. p.
[10] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 1. p.
[11] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 1. p.
[12] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 2. p.
[13] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 2. p.
[14] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 2. p.
[15] Ladányi Károly – 1900-as évek elejétől a Nagyszőlősi Hitelintézet Részvénytársaság egyik cégvezetője, az Ugocsa vármegyei Gazdasági Egyesület pénztárnoka. 1916-tól az Ugocsai Világítási Részvénytársaság igazgatói tagja. 1918-tól nagyszőlősi főbíró.
[16] Joannesz Viktor – ügyvéd. Ügyvédi munkája alatt többször vetült árnyék nevére, okirathamisítás miatt. Az egyik legnagyobb port az 1911-ben történt ügye kavarta. Ekkor ugyanis a jövedelméről hamis adatokat megadva próbálta a legtöbb adót fizetők sorába felvettetni magát. Ez azonban kiderült így próbálkozása nem sikerült. A máramarosszigeti ügyvédi kamara ügyvédje volt 1918-ig.
[17] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 3. p.
[18] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 3. p.
[19] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 4. p.
[20] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 4. p.
[21] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 4. p.
[22] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 6. p.
[23] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 7. p.
[24] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 7. p.
[25] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 6. p.
[26] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 6. p.
[27] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 8. p.
[28] Bár a csehszlovák hatóságok, miután átvették Nagyszőlős városát a románoktól 1920 májusában, összeírták a román katonai egységek által okozott károkat, ennek ellenére kárpótlást a lakosság nem kapott. Ez általános tendencia volt más vármegyékben is. KTÁL Fond 14., op. 2., od. zb. 322. , KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 126., KTÁL Fond 14., op. 10., od. zb. 172.
[29] KTÁL Fond 245., op. 3., od. zb. 2073., 5. p.
