Bajcsi Ildikó: Kisebbségi helyzet és reintegráció hatása a csehszlovák sarlós nemzedéknél (1920–1938) Múltunk, 2020/2. szám

August 5, 2020

Bajcsi Ildikó tanulmánya az 1918–1920-as államjogi változások következményeit, valamint az első bécsi döntésnek a Trianon előtt született, de már jórészt Csehszlovákiában szocializálódott első kisebbségi nemzedékre gyakorolt hatását mutatja be.

 

A cserkészcsapatokból megszerveződött pályakezdő értelmiség identitásszerkezetének kialakulásában meghatározó szerepet játszott a családi és iskolai keretek megváltozása az első Csehszlovák Köztársaság megalakulását követő években. A belső ellentétek feloldásában nagy szerepe volt azoknak az ifjúsági mozgalmaknak, amelyek programjai az új helyzetbe került csehszlovákiai magyarság szociális és nemzeti problémáira kínáltak megoldást. A baloldali Sarló mozgalomban megszerveződött fiatal kisebbségi értelmiség emblematikus figuráinak személyes tapasztalatai által nemcsak a húszéves kisebbségi időszak családi és iskolai élményeit, de az első bécsi döntést követően a nemzedéki szerepek átalakulását helyezzük fókuszba. A két államváltozás következményeinek vizsgálata által betekintést nyerhetünk az első kisebbségi generáció nemzeti identitásának változásaiba, amelyet befolyásolt a családi és iskolai keretek átalakulása, a mozgalmi keretek megszűnését követően pedig az 1938-as „visszatérés” nyomán az állam kínálta lehetőségek kiszélesedése.

 

A tanulmány a Múltunk 2020/2. számában olvasható.

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Hírek
Please reload

Archívum
Please reload

Keresés