Olosz Levente: A Brand narratíva, avagy hogyan ne írjunk könyvet a Kasztner-ügyről. Recenzió.
"Daniel Brand könyve magában hordozza apja téves helyzetértékelését, sőt ezt még saját politikai-ideológiai elfogultságával is tetézi. A sorok között csak úgy tobzódik az utálat Ben-Gurion, a Mápáj és az egész akkori baloldali establishment iránt. Vitán felül áll, hogy a Brand házaspár kezdeményezésére kezdte meg a kis cionista csoportosulás a Szlovákiából és Lengyelországból menekült zsidók megsegítését, azonban a szerző állításával ellentétben nem ők voltak a mentések motorja. Egyetlen történeti szakmunka sem támasztja alá azt a szerző által igen sulykolt állítást, miszerint Hansi Brand lett volna a Mentőbizottság kvázi „feje”, férje távozása után pedig nemcsak a mentések irányítását vállalta magára, hanem neki köszönhető a budapesti gettó élelmezése is."
Olosz Levente írása a Múlt és Jövő honlapján olvasható.
Comentários