A Magyarországi Tanácsköztársaság 1919 augusztus eleji bukásakor az ország tekintélyes részén a román hadsereg irányította a közigazgatást: az idegen katonaság nemcsak a fővárost, de 1919 augusztusára – a Dél-Dunántúlt leszámítva – az egész országot megszállta. A katonai közigazgatás alá került területeken a román elöljárók ellenőrizték a postát és a sajtót, emellett – háborús erőfeszítéseikre hivatkozva – szinte rögtön elkezdték a fellelhető javak, a gabonatermés, az állatállomány, a közlekedési eszközök, vasúti járművek, komplett gyártósororok és géppark szisztematikus összegyűjtését és vagonokban való Romániába szállítását.

A kijárási tilalom bevezetése, a cenzúra és a román hadsereg erőszakos megnyilvánulásai számos esetben a lakosság ellenállásába ütköztek, így több helyen összetűzésekre is sor került sor a megszálló alakulatok és a polgári lakosság között. Az ellenállási törekvések kudarcát követően botozások, bebörtönzések és gyilkosságok is történtek. Az Antant utasításainak engedelmeskedve, a román hadsereg csak 1919. november 14-én ürítette ki a fővárost, míg a Tiszántúlról csak 1920 áprilisában vonultak ki.

Magyarország 1918–1920 közötti román megszállása a hazai történetírás mindmáig elhanyagolt, keveset kutatott területe. A korszakról szóló feldolgozásokban általában kevés szó esik a román királyi hadsereg Magyarországon állomásozó csapataihoz köthető atrocitásokról, deportálásokról és gyilkosságokról.

Kutatócsoportunk célja a megszállás áldozataivá vált személyek számának pontosítása, ezek lehetőség szerinti szisztematikus összegyűjtése és az atrocitások körülményeinek dokumentálása. Feladatunk emellett a román megszállás levéltári dokumentumainak és sajtóanyagának aprólékos összegyűjtése és a megszállás egyes lokális, regionális és országos „tapasztalatainak” feldolgozása és az eredményeink közzététele.