- Clio Intézet
Ablonczy Balázs történész ismertetője a tegnap megjelent kötetről:
"HALÁLOS DOMBOK
Ez a csak interneten, most megjelent kötet rettenetesen fontos dolgokat mond el etnikai kontaktzónákról, népirtásról, háborúról, magyar-román viszonyról. Háromszáztizenkét oldal filológiai aprómunka, két ország bírósági eljárásai, hazugságok, félelmek és diktatúrák: akikkel szemben a másik oldalon 126 áldozat áll, köztük az egyéves Emster Ráhel és a nyolcvankét éves Rosenfeld Dávid; nem mintha egy negyven- vagy hatvanéves ember megölése bocsánatosabb bűn lenne.
Nagysármás nem került vissza Magyarországhoz a második bécsi döntéssel: viszont a honvédcsapatok az 1944 őszi magyar-román háborúban megszállták (és Kovács Szabolcs rögtön az elején elmondja, miért nevezi megszállásnak és nem visszafoglalásnak vagy egyébnek: többek között azért, mert a benne résztvevő honvédtisztek is így hívták, és hivatalos irataikban is így szerepelt). A helyi zsidókat már szeptember 9-én egy helyi bakter házából rögtönzött gettóba terelték. 1944. szeptember 16-án a mezőségi község 195 fős zsidó közösségéből helyben maradt 126 embert szekérre rakták azzal, hogy Kolozsvárra viszik őket. Éjszaka, nem messze a falutól, a Kissármás és Pusztakamarás közti, Sóskút nevű határrészen a zilahi csendőrzászlóalj csendőrei, és a m. kir. 2. honvéd páncéloshadosztály katonái tömegsírba lőtték őket.
Az Egerben doktoráló történész nemcsak az eljárásokra kíváncsi amelyeket Kolozsváron és Budapesten folytattak le (és amelyekről elmondja, hogy nem voltak, khm, a jogszerűség mintapéldái: tud a verésekről és a kényszerítésekről is), és amelyek nyomán végrehajtott halálos ítéletek születtek. A szerző a település és a régió hihetetlenül bonyolult viszonyait is bemutatja: az ukrajnai frontról átirányított katonák brutalizációját, a nagysármási helyi elitek kooperációját az aktuális hatalommal és túlélési stratégiáikat, a település hirtelen határmentiségét, a törékeny etnikai egyensúlyhelyzetet és az erre adott válaszokat. (Meditálásra késztető, ahogy a nagysármási magyarok között jellegzetes Balaton-felvidéki református magyar vezetéknevek bukkantak fel: viselőik 1894-96-ban egy telepítési akció nyomán kerültek oda.) Engem személyesen is megdöbbentett, hogy hányszor tűnik elő az eljárásokban magyarázó elvként az ittasság: nemcsak az egyszerű falusi nemzetőrök részegek, hanem a mészárlásra induló tisztek vagy az agnoszkálásra kirendelt körorvos is.
Látni tehát az egész Mezőséget, ezt a furcsa, nagyobb vízfolyások és fák nélküli, úttalan, dombokkal szabdalt holttengert, amelyik Petelei Istvántól Makkai Sándorig megigézte az arra járókat. Ott, a pusztakamarási dombokon bolyongott elborult elmével Kemény Zsigmond és ott kellett résztvennie az exhumálásokban id. Sütő Andrásnak, az író apjának. A kettő között hetven év sem telt el.
Nem kell mindig erőltetni a metaforákat, de ha ott vannak a szemünk előtt, érdemes észrevenni őket".
- Gellért Ádám
Updated: 2 days ago
1944. szeptember 16–17-én magyar katonai és csendőr alakulatok összegyűjtötték a Dél-Erdélyben található Nagysármás község 126 zsidó lakosát – 52 nőt, 43 tizenöt évesnél fiatalabb gyereket és 31 férfit –, majd az éjszaka leple alatt tömegsírba lőtték őket. A szerző bemutatja a mészárláshoz vezető utat, az elkövetők előéletét és – több ezer oldalnyi román és magyar bírósági anyag felhasználásával – aprólékosan rekonstruálja a tömeggyilkosság részleteit.
Dél-Erdély magyar katonai megszállása keretében ábrázolja, hogy mi történt Nagysármáson a megszállás öt hete alatt, valamint kitér a románokkal szembeni magyar és a megszállást követően a magyarokkal szemben elkövetett román atrocitásokra is.
A kismonográfia hozzájárulás az elkövető- és erőszakkutatás magyar szakirodalmához és esettanulmány a multietnikus térség második világháborús konfliktusainak megértéséhez.
A kötet letölhető a Clio Kötetek oldaláról.
A „periférián” található emlékműveknek, síroknak, szobroknak és kereszteknek sokszor ez a sorsuk. Hiába fűződik hozzájuk történelmi tett, ha egy emlékhely nem Budapesten és környékén, vagy valamely gazdaságilag is fejlett megyeszékhely, turisztikai látványosság környezetében található, akkor nem válik az emlékezetpolitika részévé. Bácsalmás és Mélykút távol esik a nagyvárosoktól, „ismeretlen szigetnek” tűnik a felső-bácskai régió. Pedig az egyelőre feledésre ítélt magyar hősi halott megérdemelné a nagy nyilvánosságot bevonó emlékezéseket.
Végső István Magyar Nemzetben megjelent írása Marancsik Pál tartalékos honvédről, akit a megszálló német csapatok lőttek le 1944. március 19-én Újvidék–Péterváradi vasúti hídon.
Marancsik Pál
