top of page

Kutatóink munkái, könyvajánlók, pályázati felhívások, rendezvények

"Az 1918-as őszi változásokat, a forradalom hullámveréseit a Magyar Református Egyház felemás módon, kapkodva és rosszul időzítve reagálta le (pl. a rapid módon változó politikai helyzetben túlságosan gyorsan álltak ki a királyság intézménye mellett), úgy, hogy „üdvözölték a változást”, de féltek a lehetséges területi változásoktól és az „anarchiától”. Csűrös elismeri ugyan az „éles váltást” a Berinkey-kormány és a Magyarországi Tanácsköztársaság egyházpolitikai intézkedései közt, ugyanakkor a radikális különbségtétel helyett – úgy véli – „bizonyos szempontok alapján mégis átmenetnek tekinthetjük ezt az időszakot”. Csűrös e változást részben az 1919. január közepi kormányváltás személyi változásaiban (a „stratégiai helyre került”, nyíltan egyházellenes szociáldemokrata oktatáspolitikus, Kunfi Zsigmond oktatásügyi miniszterré való kinevezésében), részben pedig szervezeti változásokban (a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium szimbolikus külön Közoktatásügyi, illetve Vallásügyi Minisztériumra bontásában) találja meg".


Bödők Gergely ismertetője Csűrös András: Református egyházi élet a Tanácsköztársaság idején. A magyar reformátusság egy válságos korszakban. (Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem–L’Harmattan Kiadó, 2021.) című könyvéről.


ree

 
 

Updated: Dec 19, 2021

"1971-ben nagyszabású Vadászati Világkiállítást rendeztek Budapesten. A rendezvény megmozgatta nemcsak vadászat, a vadgazdálkodás és a természet szépségei iránt érdeklődő magyarországi közvéleményt, de pozitívan formálta az országról kialakult nemzetközi képet is. A rendezvényre ráadásul a hidegháborús nagyhatalmi szembenállás zenitjén került sor. A több mint egy hónapig tartó expo a kádári Magyarország egyik legnagyobb nemzetközi figyelmet kiváltó eseménye volt: a tiszteletüket tevő külföldi politikusok sorában ott volt Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára és Fülöp edinburgh-i herceg, a Nemzetközi Lovasszövetség elnöke is, akiket a nemzetközi hírügynökségek Budapestre delegált munkatársainak „hada” kísért."


Bödők Gergely Híd a hidegháború frontjai közt címmel az 1971-es budapesti Vadászati Világkiállításról írt az Interpress Magazin decemberi számában.

ree

 
 
Legutóbbi hírek
havi bontás
Keresés 

© 2017–2023 by Clio Institute 

bottom of page