Az Ős-Budavára mulatónegyed története (1896–1907)


(Forrás: Budapest Főváros Levéltára, Fotótár)

A milleniumi kiállítás mellett, egy elkerített parkrészletben a rendezőség kialakított egy mulatónegyedet is, és a szórakoztatóhelyekkel telezsúfolt területet ,,Ős Budavára” névre keresztelték. Mielőtt a nagyközönség is birtokba vehette volna az új mulatságok színhelyét, az érintett szervezők a háttérben több tárgyalást is lefolytattak. A középkori épületeket felidéző ,,mulatókombinát” ötlete dr. Bossányi Iván ügyvéd fejéből pattant ki, aki 1895. január 11-én szerződést kötött az egyre kevesebb látogatót vonzó Állat és Növényhonosító Társasággal vagyis az Állatkerttel, hogy biztosítson helyet a jövendőbeli mulatságok számára. Ezt követően a befogadó Társaság levelet írt a Székesfőváros Tanácsához, amelyben az Ős-Budavára című látványosság rendezésére kértek engedélyt. A kérvényben leírták, hogy a Mulató az állatkert kevésbé használt, északi részén épülne, és a török kori Budát korhűen mutatnák be a látogatóknak. A várban középkori jelmezekben feszít majd az őrség, keleti stílusú bazárok, éttermek, kávéházak épülnének az ideiglenes épületekben, és a befolyt hasznot a Társaság tisztán állatkerti célokra használhatná fel – érvelt a kérvény fogalmazója.


A tanulmány letölthető innen.

Hírek