"Ütött a felszabadulás órája a népekben oly gazdag Szovjetunió összes népe számára" - 1941
„Ütött a felszabadulás órája a népekben oly gazdag Szovjetunió összes népe számára” – szerepelt az első szovjet területen leszórt német szórólapokon a Szovjetunió megtámadásának napján. Minden megszálló hatalom számára szükséges, hogy a hatalma alá került lakossággal kapcsolatát normalizálja, ugyanis a megszállt területek erőforrásainak kihasználásához és a közrend fenntartásához szükséges a lakosság – legalább passzív – támogatása. Ennek érdekében át kell alakítania a lakosság szocializációját, hiszen a korábbi államhatalom intézményein keresztül arra nevelte állampolgárait, hogy a saját politikai, társadalmi rendszerével legyen szolidáris, s ezt fogadja el legitimnek. Mivel a megszállók hatalma ezzel szemben áll, így csupán ennek lerombolásával tudja megteremteni a saját legitimitását a lakosság körében. A felszabadítás fogalma így alapvetően két narratívára bontható. Egyrészt a korábbi társadalmi, politikai problémák felnagyításával, kriminalizálásával meg kell törnie vagy éppen ellenmítosszá kell alakítania a korábbi politikai hatalom rendszerideológiáját, másrészt a maga részéről egy pozitív alternatívát kell kínálnia a lakosságnak.
Tanulmányomban néhány példán keresztül áttekintem, hogy miképp intézményesült a megszállt területeken június 22. mint a „felszabadulás napja”.
„Hazai zászló alatt a fényes jövőbe” – a Fehérorosz Fiatalok Uniójának plakátja (Forrás: https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/de/СБМ_плакат.jpg)
Az antiszemitizmus, a német propaganda állandó vezérfonala a felszabadulás értékelésekor is központi fogalom volt, hiszen a megsemmisítendő szovjet rendszert alapvetően a zsidósággal azonosították a judebolsevizmus eszméje alapján. Ennek alapján a szovjet uralom igazából a zsidó uralom legszörnyűbb formája, ahol a nem zsidó lakosságot erőszakkal elnyomják, szegénységben és éhínségben tartják, „erkölcseit” pedig lerombolják. A zsidóbolsevik-plutokrata összeesküvés elmélete alapján a tengelyhatalmak elleni nagyhatalmi együttműködésének az alapját az államszocializmust és az államkapitalizmust irányító zsidóság szövetsége adja, amelynek képe egyébként már a Mein Kampfban is megjelent. Ez az azonosítás egyszerre volt ismerős és komplikált a helyi lakosság számára. Egyrészt a zsidóság azonosítása a kommunista mozgalommal már korábban is jelen volt a megszállt területeken, az 1918-as ukrajnai német megszállás során a német propagandagépezet is használta ezt a képet. Másrészt viszont ennek a képnek az absztraktsága be is határolta a használhatóságát, amint arra a 2. páncéloshadsereg egyik tisztje rámutatott:
„Az antiszemita propagandát nem szabad absztrakt módon folytatni. A kifejezések mint a »nemzetközi zsidóság« nem mondanak semmit a lakosságnak. Az embernek inkább segítenie kell abban, hogy az elfojtott, gyakran mesterségesen visszafojtott ellenszenvüket a zsidókkal szemben ésszerűen megalapozzák, és ezt egy meghatározott rendszerbe hozzák. Az embernek be kell mutatnia, hogy a zsidók az ország valódi urai, életszínvonaluk jelentősen magasabb, mint a lakosság többi részének, mégpedig az ő kárukra. Le kell leplezni a zsidók hamis spekulációrendszerét, és szítani a már meglévő felháborodást a háborúbéli gyáva magatartásuk miatt”.
A német propaganda a felszabadulásnak a mindennapi életre gyakorolt hatásához két módon viszonyult. Egyrészt a „tiszta orosz lélek” megrontásával, züllesztésével vádolta a szovjet hatalmat, amellyel valószínűleg azokat a vidéki, tradicionális társadalomban szocializálódott embertömegeket akarta megszólítani, akik számára a bolsevik uralom erőszakos progresszivitása és vallásellenessége visszatetszést szült. Másrészt viszont a szovjet rendszer társadalmi bázisát megszólítva a német propaganda pont amiatt támadta a szovjet vezetést, mert – szerinte – a szegénység felszámolására, a testvériség megteremtésére vonatkozó elképzeléseket elárulta, s csupán az éhínséggel és erőszakkal járó uralmának álcájaként használja azokat. Ennek alternatívájaként a nemzetiszocialista forradalom által ígért új európai rendet kínálta.
A német propaganda központi kérdésként kezelte az agrárkérdést. Amiképp a cári Oroszország bukásához nagyban hozzájárult a földkérdés megoldatlansága, ugyanúgy fel kívánták használni a földbirtoklás ügyét a németek a vidéki lakosság megnyerése érdekében. A német propagandában kiemelt hívószóként jelent meg a kollektivizálás alóli „felszabadítás”, az új agrárrend (neue Agrarordnung) megteremtésének ígérete.
Nemzetiségi területeken a felszabadulás nem csupán szovjet-, hanem orosz-, esetlegesen lengyelellenes élt is nyert. Ez különösen igaz volt az ukrán területeken, ahol egyrészt létezett egy erős, fegyveres erővel is rendelkező, függetlenségre törekvő szervezet, másrészt az 1930-as évekbeli éhínség megfelelő alapot adott az ellentétek kiélezésére. Amint egy 1941-es ukránoknak szóló felhívás is mutatja, az ukránok sérelmeit széles történelmi kontextusba helyezte a német propaganda:
„Ukránok! A szabadság órái, amiért apáitok oly sok áldozattal és vérrel harcoltak, eljött! A moszkoviták és a lengyelek elnyomtak, a bolsevik zsidók kínoztak és kizsákmányoltak Titeket. […] A cárok majdnem kiirtották a nyelveteket, a bolsevik moszkoviták Titeket, parasztokat és kozákokat örökös jobbággyá akartak tenni!”
A tanulmány eredetileg itt jelent meg: Balogh-Ebner Márton – György Sándor – Hajnáczky Tamás (szerk.): Nem mindennapi történelem. Válogatás a Napi Történelmi Forrás szerzőinek írásaiból. Gondolat Kiadó, Budapest, 2017. 204-214.
Teljes terjedelemben, jegyzetapparátussal ellátva itt olvasható.
