Történelmi nyomozók – mire készül a Clio Intézet?

Páros interjú a mandiner.hu-n Szilvay Gergővel a Clio Intézet céljairól. A teljes interjú itt olvasható.

Gellért Ádám: Két évvel ezelőtt ültünk le először Gergővel komolyabban beszélgetni. Feltérképeztük a hiányzó munkákat, amelyek vagy meg sem íródtak, vagy ha megíródtak, akkor negyven-ötven évvel ezelőttiek. Ilyen például az említett Tanácsköztársaság története, hazánk német megszállása vagy a rendszerváltáskor elmaradt igazságtétel. Rengeteg olyan történelmi eseményekkel kapcsolatos közéleti vitánk volt, amelyek mögött időnként komoly kutatási és ismeretterjesztési hiányosságok vannak. Magyarország német megszállásáról hatalmas vita folyt 2014-ben, miközben számos levéltári forrás egyszerűen nincs feldolgozva, hiányoznak fontos forráskiadványok, s a legutóbbi átfogó monográfia is jó 40 évvel ezelőtt született. Ráadásul ugye nem csak egy kötetnek kellene lennie ezekről, hanem több, egymással vitatkozó, egymással feleselő műnek.

Ezeket a területeket azonosítottuk be és kerestünk hozzájuk olyan kutatókat, akik vállalják, hogy alapkutatásokat végeznek, azaz bevetik magukat a levéltárba, és hónapokig kutatják a témát. Fontos, hogy projektalapon működünk, hat hónapos, vagy éves időszakokra szerződünk. Alkotói közösség is vagyunk, együtt, csapatban dolgozunk. Ha két-három kutató dolgozik, konzultál egymással, jobban átlátják a témát. Szintén szeretnénk betölteni egy akadémiai szerepet is, ahol az új történészgenerációt rá tudjuk állítani olyan témákra, amiknek a feldolgozására égető szükség van. Hiszen a huszadik századi erőszak kérdése az egyik legizgalmasabb és legpiacképesebb téma ma Magyarországon. A Jaffa kiadónak például vagy egy sorozata, ahol kiváló könyvek jelennek meg ezzel kapcsolatban. Nem csak szaktudományos folyóiratokban szeretnénk publikálni, ami persze nagyon fontos; mi is el fogjuk indítani a magunk online folyóiratát. A munkáért és a publikációkért pedig versenyképes díjazást fogunk fizetni, hiszen semmi sincs ingyen.

Bödők Gergely és Gellért Ádám

(készítette: Szilvay Gergely)

Egyszerre több darázsfészekbe is bele készülnek nyúlni. Nem túl nagy a szakmai ambíció egy kezdő intézet részéről?

BG: Magyarországon az indokoltnál hangsúlyosabban van jelen, hogy a történészek világnézeti alapon, egyéni antipátiák meg régi sérelmek híján nem kommunikálnak egymással kellőképpen. Ez hosszú távon roppant mód káros. Elvégre a történésznek van egy társadalom emlékezetét karbantartó szerepe is. Mégiscsak erre lett kiképezve, és sokkal jobban el tudja látni ezt a feladatot, mint egy taxisofőr vagy egy sztárséf. A történelemmel való foglalatosság természetesen mindenkié, de fontos tudatosítani, hogy más az egyéni emlékező, más az amatőr érdeklődő és más a történész. Az egyéni emlékezet nem történelem, csak egy szelete annak. A történészek szerepe ott jelentős, hogy szakmai „jogosítványai” birtokában fontos, gyakran neuralgikus témákhoz tud hozzányúlni és azokat közérthetően a társadalom elé tárni. Tudjuk persze, hogy mindez nem konfliktusmentes. A történész ugyanis néha kilovagol az az idealizmusával az elefántcsonttornyából és aztán vereséget szenved a hétköznapok realitásai között. Természetes reflex, hogy így idővel aztán hajlamos kivonulni az érzékeny témákból. Bármily meglepő, a történészek is hús-vér emberek és nehezen viselik, ha teljesen tájékozatlan, kizárólag érzelmi alapon közelítő érdeklődőkkel kell vitázniuk egy-egy kérdésről. Feltéve, ha végighallgatják. És ezt tapasztalva aztán hajlamosak visszavonulót fújni és elvonulni a szakmai műhelyek biztos sáncai mögé. Márpedig szerintem fel kell vállalni az ismeretterjesztést, ha ugyanis feladjuk ezeket a hídfőállásokat, skrupulusok nélkül érkeznek majd a helyünkre a jóindulatú kóklerek, a történeti ideológusok és a tudatos propagandisták. Ez a folyamat már el is kezdődött.

Nem naivitás azt gondolni, hogy önök majd felül tudnak emelkedni a személyes és világnézeti konfliktusokon?

BG: Aligha váltjuk meg a világot, de ha legalább a magunk területén egy picit tudjuk ezt a feszültséget oldani, akkor már nem volt eredménytelen az egész. Olyan ez, mint a fal, amibe egy-egy téglát mi is berakunk.