Háborús hétköznapok - mindennapi élet az első világháborús Magyarországon

Hogyan zajlottak a hátországi emberek mindennapjai az első világháború alatt. Mennyiben változott meg táplálkozásuk, foglalkoztatásuk, hétköznapi tevékenységeik, egyáltalán, volt-e lehetőségük szórakozásra?

1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolták Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. A merénylet hatalmas megdöbbentést keltett, mégis kevesen sejtették, hogy a konfliktus utóbb évekig tartó világháborúvá terebélyesedik. A Monarchia éppen egy hónnappal a merényletet követően üzent hadat a szerb vezetésnek. A hadüzenet hírére Budapest és a nagyvárosok főterei ünneplő felvonulókkal teltek meg, sokan közülük háborút igenlő jelszavakkal teli táblákat hordoztak, a masírozó katonazenekarok hazafias indulókat játszottak, a kávéházak vendégei pedig énekeltek. A magyar politikai elit tagjai közül többen rögtönzött szónoklatokat tartottak a tömegeknek és maguk is hitet tettek a háború mellett.

A fővárosi eufória vidéken ugyanakkor egyáltalán nem volt jellemző. A paraszti lakosság kezdettől fogva idegenkedett a háborútól, amiben leginkább a közelgő aratás játszott szerepet. De a középosztály sem állt egységesen a háború pártján. Az általános mozgósítást falragaszokon és behívókkal nyomatékosítottak. A hadköteleseknek huszonnégy órán belül kellett jelentkezni kijelölt állomáshelyükön, ahol előbb orvosi ellenőrzésen estek át, katonai felszereléseket kaptak, majd családtagjaiktól való búcsúzást követően vasúton szállították ki őket a frontra.

A hadvezetés gyors győzelemmel számolt, az események azonban már a kezdettől sem a tervezett forgatókönyvet követték. A korai orosz mozgósítás, a szerbek harcos ellenállása és a német hadsereg Párizs környéki megtorpanása a Nagy Háború „villámháborús” szakaszának végét jelentették. A küzdelmek elhúzódása miatt még inkább nyilvánvalóvá vált a Monarchia termelési kapacitásainak korlátozottsága. A munkaképes férfilakosság nagy részének a frontra vezénylése pár hét alatt súlyos munkaerőhiányt okozott, a gazdaság teljesítménye visszaesett, a termelés volumene csökkent. Az állam hadigazdaságot vezetett be, azaz a gazdaság minden szektorát a hadviselés igényeinek és érdekeinek rendelték alá. A legfontosabb cél ettől fogva a katonaság ellátása és a háborús szükségletek kielégítése volt; a lőszergyártástól a hadianyag frontra töténő eljuttatásáig. Jelentősen megnőtt az állam szerepe, a piaci viszonyok korlátozása ugyanis azzal járt, hogy állami feladattá vált a polgári lakosság ellátása is.

Élelmezési változások

A közellátási zavarok mérséklése érdekében az alapvető élelmiszerek és közszükségleti cikkek árát maximálták. Nagy terhet jelentett a lakosságnak, hogy a többi élelmiszer ára a következő években folyamatosan növekedett. 1 kiló marhahús ára az 1914-es két koronáról 1918-ra 11 koronára nőtt, azaz megötszöröződött, a sertéshús ára pedig a háború végére huszonöt koronára, azaz tizenkétszeresére emelkedett. A lakossági fogyasztás szempontjából legfontosabb élelmiszer továbbra is a a kenyér volt; a kenyérgabona-termelés 1916-ra visszaesett a háború előtti mennyiség kétharmadára, 1918-ra pedig a felére.

Az Osztrák-Magyar Monarchia hadikiadásai elérték a 110 milliárd koronát. Az egyre korlátozottabban igénybe vehető külföldi-, valamint hazai kereskedelmi- és jegybanki kölcsönök mellett az állami vezetés az anyagi források növelése érdekében hadikölcsön-kötvényeket bocsátott ki, 1914 novembere és 1918 júliusa között nyolc alkalommal összesen 18,5 milliárd korona értékben. A hadikölcsön-jegyzést az állami propaganda is támogatta – köztiszteletben álló személyek (például színészek) részvételével lebonyolított kampányokkal. A jegyzések kezdeti népszerűségüket az 5–6%-os kamatnak is köszönhették, ami a háború előtti kamatszintekhez képest magasabbnak számított, ráadásul a jegyzést hazafias tettként mutatták be, amellyel vásárlója háborús eltökéltségéről is bizonyságot adhatott.

A növekvő árak miatt Budapesten 1915 tavaszán bevezették a kenyérjegyet, 1916-ban pedig már a legtöbb élelmiszerre kiterjesztették a jegyrendszert. Csak „cédulára” lehetett kapni 1916 decemberétől cukrot, 1917 tavaszától kávét és a szappant, 1917 júniusától pedig már a rizst és a vajat is. Az élelmezési nehézségeket csak fokozták az elosztást szabályozó hivatalok és bizottságok lassú bürokratikus ügyintézése és körülményessége. Nagy elégedetlenséget okozott, hogy úgynevezett „közérdekű munkákra” az otthonmaradtak közül 1916-tól gyakorlatilag bárkit befoghattak. Ugyanekkortól váltak rendszeressé a rekvirálások, amelyek az államilag megállapított központi árszabás alapján kényszerítették a termelőket, hogy beszolgáltatássák terményeiket és állataikat. Ezeknek köszönhetően a termelés még tovább csökkent, ami nagyarányú inflációval, és a bérek csökkenésével járt együtt. Az utolsó békeévhez képest a tisztviselők reálbére a háború végére 67%-al, a napszámosoké 54%-al, a gyári munkásoké pedig közel 50 %-al csökkent.

Osztálykülönbségek

Amíg a frontszolgálat bizonyos mértékben elmosta a társadalmi különbségeket, az otthonmaradt társadalmi rétegek és osztályok háborús tapasztalata eltérő volt. Az arisztokrata családtagok életnívója alig változott, az előkelők továbbra is kényelmesen élhették mindennapi életüket, amihez szervesen hozzátartozott a társasági eseményeken való részvétel és a drágaság ellenére vitt fényűző háztartás. Vásárlási szokásaikon is jobbára csak annyiban kellett változtatniuk, hogy igényeiket a blokád miatt a központi hatalmak piacain elérhető árukra korlátozták, a nyaralás és a síelés pedig továbbra is hozzátartozott életvitelükhöz. Az arisztokrata hölgyek idejét a gyakori jótékonykodás és a társadalmi munkában vállalt kórházi ápolói munka egészítette ki.

A középosztálybeli családok számára a családfő bevonulása, vagy halála nagyon komoly terhet jelentett, ezért az ilyen famíliák tagjai visszafogottságra és takarékosságra voltak kényszerítve. Helyzetükön hamar nyomott hagyott a háború: a szokásos háromfogásos ebéd, a rendszeres hús-, zöldség és gyümölcsfogyasztás, valamint a cselédtartás jó ideig kikerült a mindennapokból, 1916-ra ráadásul a főváros tartalékai is elapadtak, így aki csak tehette vidékre ment „élelmiszer-beszerző” körutakra. A háború gazdasági hátrányait legtovább a módosabb gazdag- és középparasztok viselték el. Az elérhető háztájinak köszönhetően az élelmezés sokuknak megoldott volt, ráadásul feleslegüket jó áron tudták értékesíteni. A háborús küzdelem elhúzódása viszont őket is érintette, mivel egyre gyakrabban váltak a kényszerbeszolgáltatások és a rekvirálások kárvallotjaivá.

Különösen a szegényparasztság és az ipari munkásság sínylette meg a háborús helyzetet de a rokkantak, a hadiözvegyek és a hadiárvák helyzete is egyre rosszabbodott. A rokkantak számát az 1915. április 30-án tartott rokkantszámlálás már húszezerre becsülte. Az ő segítésükre állították fel az Országos Hadigondozó Hivatalt, ami a rászoruló özvegyeknek segélyeket folyósított, iskoláztatta a hadiárvákat, és szervezte a végtagjukat elveszítő férfiak munkakeresését és közvetítését.

(Csoportkép, 1917. Fortepan, Schoch Frigyes, 27826. sz. kép)

Becslések szerint a háborús években a magyar lakosság 25%-a nyomorgott, széles tömegek pedig a létminimum közelében tengődtek, így nem meglepő, hogy az arisztokrácia és a fővárosi nagypolgárság tagjainak fényűző életvitele és költekezése sokakat irritált. A lakosság frusztrációját fokozta, hogy sokan sikerrel játszották ki a háborús előírásokat, a „feketézők” és a csencselők pedig magas hasznokra tettek szert. A magyar társadalom 19. században kialakult szerkezetéből adódott, hogy a katonaság alapvető szükségleteit fedező ún. hadiszállítások lebonyolítását részben a kereskedelemben jártas zsidó származású vállalkozók bonyolították, így a sorozatos korrupciós botrányok vádlottjai között fel-feltűntek zsidó származású személyek is. A leegyszerűsítő általánosításoknak köszönhetően a háború alatt felerősödött az antiszemita közhangulat, így a „zsidókérdés” a világháború alatti és utáni Magyarország egyik súlyos belső feszítő problémájává vált, ami a Tanácsköztársaság alatti zsidóellenes sztereotípiákkal kiegészülve sok szempontból megalapozta az 1919-ben elkövetett zsidóellenes atrocitásokat.

A világháború következtében átalakult az étkezési-kultúra is. A boltok polcairól eltűntek a gyarmati importáruk (kávé és tea), az 1915 májusi olasz hadbalépését követően pedig érezhetővé vált a citromhiány is, amit akkoriban a a zöldségek savanyításához használtak. A háború kitörését követő években burjánzott a „hadiháztartások” szűkös lehetőségeit figyelembe vevő és a hiánygazdaságra építő szakácskönyv-irodalom. Megszaporodtak a háziasszonyoknak szánt háztartási tanfolyamok s nagyobb figyelmet kaptak az eddig elenéysző jelentőségű vegetariánus mozgalmak is. Az első takarékosságra építő könyv Takarékos főzés – kétheti élelmezés étlapjai, költségvetései és receptjei címmel már 1914 novemberében napvilágot látott. A közszükségleti cikkek krónikus hiánya, az élelmiszerszűkösség és a mindennapi életminőség drasztikus romlása nem kevés leleményességet és túlélési „praktikát” kívánt meg a háziasszonyoktól. A korszak jótékonysági szervezetei közül némelyek a leginkább rászoruló szegények élelmezésére specializálódtak: a felállított népkonyhák ingyenes főtt étel osztogatásával igyekeztek biztosítani a napi legalább egyszeri étkezést.

Háborús hírek és a katonai cenzúra

A családfő távollétében az idő nagyrészt a háborús hírek hjszolásával, valamint a sebesült- és veszteséglisták böngészésével telt. Az első világháború „teremtette meg” a hivatásos haditudósítói kart, akiket azonban gúzsba kötött a katonai cenzúra. A cenzorok mindvégig éberen őrködtek, hogy a tényleges katonai helyzet bemutatása során minél kevésbé jelenjenek meg a vereségekről szóló hírek. A valóság árnyoldalairól a hazatérő katonáktól, és más informális csatornákon keresztül jutottak el a hírek a lakossághoz. A lelkesedés hamar lohadni kezdett, és váltott át előbb kiábrándulásba, majd apátiába. A világháború kitörésekor még hazafias darabokat és a háborút éltető – jobbára giccses és sematikus – színműveket játszó színházak sem tudták néhány hónapnál tovább fenntartani a háborús buzgalmat. Románia 1916-os hadbaszállásával az Antant oldalán, és a hadüzenettel egyidőben megindított támadásával a háború immáron kézzelfogható valóssággá vált. Amíg az országhatároktól addig távol zajló frontmozgások csupán kávéházi beszédtéma volt, az erdélyi román betörés már közvetlen, az ország határain belül zajló háborús tapasztalatot jelentett. Mindezt a pánikszerű erdélyi menekülésről, az evakuálásról és a kitelepítésekről érkező hírek súlyosbították, s váltak a háború egyik meghatározóan mély és plasztikus élményévé.

Az állam a háborús lelkesedés fenntartása érdekében a háború alatt végig komoly propagandát működtetett. A „belföldre” irányuló meggyőzés egyik eszközeként mindennapos használati tárgyak is propagandisztikus szerepet kaphattak. Az ilyen portékák megvásárlása hazafias tettnek számított, a vevő pedig ezzel adhatott tanúbizonyságot háborús elkötelezettségéről. Különleges szerepet töltöttek be a háborús képeslapok és a plakátok, amik közül jónéhány már a háború kezdetétől fogva a közelgő sikerek üzenetét közvetítette. Ugyanilyen szerepet töltöttek be azok a hazafias buzdító szólamok, amelyek a romantikus huszárrohamok és a magyar bakák lovagias tetteinek ábrázolásával a „muszkák” és a szerbek feletti gyors győzelmeket énekelték meg.

Gondolva a legkissebbekre, a játékboltok kirakatai is megteltek háborús társasjátékokkal. A széles választékban lehetett kapni korabeli háborús puzzle-t, türelmet- és stratégiai gondolkodást igénylő játékokat és kártyákat. A játékfegyverekkel űzött „katonásdi” pedig a szegényebb gyerkőcök körében is elterjed. A felnőttekhez hasonlóan a gyerekek is adománygyűjtő akciókban vettek részt és félretett pénzüket, kedvenc játékukat ajánlhatták föl hazafias célokra. Külön háborús versikék és mesék jelentek meg ebben az időszakban, és elterjedtek a „háborúzó” gyerekeket ábrázoló képeslapok is, a fővárosi elemi iskolások legszebb rajzaiból pedig az Iparművészeti Múzeumban rendeztek kiállítást.

(Fürdőzők, Siófok, 1917. Fortepan, Schoch Frigyes, 27875. sz. kép)

A propaganda a kezdettől fogva felmagasztalta a ma