"...hogy örömhírt vigyek a szegényeknek" - Sztojka Sándor munkácsi görögkatolikus püspök t

2018. október 18-án a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán rendezte meg az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium a Sztojka Sándor munkácsi görögkatolikus püspök életének és munkásságának emléket állító emlékkonferenciát. Az eseményre az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Görögkatolikus Egyháztörténeti Konferencia keretében került sor.

A konferencián előadott intézetünk kutatója Kosztyó Gyula, aki Kárpátalja Magyarországhoz történő visszacsatolásától a püspök haláláig tartó időszakot fogta át. Először az egymást követő magyar kormányzatok és Sztojka Sándor püspök konstruktív együttműködését mutatta be, majd rátért azon konfliktusos helyzetekre és okaira, amelyek fékezték a hatékony együttműködést.

A visszacsatolás és a magyar kormányzati szándék

Bevezetőjében elmondta, hogy a magyar kormányzat Kárpátalján milyen szerepet szánt a görögkatolikus egyháznak a fejlesztési célú gazdasági reformokban. Mint kiderült, a Kárpátaljai Kormányzói Biztosság közgazdasági osztálya már 1939 decemberében felkereste Sztojkát a terület gazdasági fejlesztési tervével. Kóczán Gáspár arra kérte a püspököt, hogy támogassa a rutén lakosság szociális helyzetének javítására irányuló magyar erőfeszítéseket. A püspök örömmel fogadta a terveket és annak megvalósítása érdekében azonnal mozgósította a görögkatolikus papságot. Felszólította őket, hogy prédikációikban – többek között – agitáljanak az alföldi munkalehetőségek mellett, hirdessék az állami hitelfelvételt az uzsorával szemben, s harcoljanak az alkoholizmus ellen. Felkérte őket arra is, hogy rendszeresen készítsenek jelentéseket a lakosság szociális helyzetéről és tegyenek javaslatokat a a magyar szaktárcáknak a nyomor enyhítésének csökkentésére.

Kosztyó érintette Sztojkának a „zsidókérdés”-sel kapcsolatos álláspontját is. 1940-től kezdődően egyre több zsidó lakos kérte megkeresztelését, amely miatt több görögkatolikus pap is panaszlevéllel fordult Sztojkához, arra kérve, hogy tiltsa be ezt a gyakorlatot. Leginkább Mondy Miklós beregszászi esperes bombázta leveleivel a püspököt, ám Sztojka soha nem válaszolt neki. Sőt, a püspök a legtöbb kérvényező zsidó lakos számára engedélyezte a keresztlevél kiadását. A vizsgált források alapján Kosztyó arra a megállapításra jutott, hogy – mivel nem maradt fenn olyan levél vagy körlevél – Sztojka püspök egyáltalán nem viseltetett ellenszenvvel a zsidók iránt, sőt a társadalmi csoportok közötti béke megőrzésére és a fölösleges feszültségek levezetésére törekedett.

Kosztyó Gyula

Kísérlet Sztojka elmozdítására

De mi volt a helyzet a konfliktusos területeken? Ugyanis már a visszacsatolás pillanatában egy kedvezőtlen alaphangulat nyomta rá bélyegét a magyar kormány és Sztojka viszonyára. A kormány el akarta mozdítani a püspököt, mert támogatta az ukrán és a ruszin politikai irányvonalat. A Teleki-kormány Papp Antal egykori – magyarsága miatt eltávolított – püspököt látta volna szívesen ebben a pozícióban. Azonban ebben a kérdésben Róma volt kompetens – mivel a munkácsi egyházmegye a Vatikán fennhatósága alá tartozott –, így Sztojka a helyén maradhatott. Bár a magyar fél bizalmatlan volt, Sztojka 1939. július 1-én megkezdte munkáját az Országgyűlés Felsőházában. Sőt, a püspök állandó tagja lett az autonómia tartalmának kidolgozásával foglalkozó tanácskozásoknak egészen 1940 augusztusáig. Miután azonban az autonómia terve kútba esett, a püspök egyre inkább partvonalra került. A magyar kormányzat terveinek megvalósításában egyre gyakrabban Marina Gyula miniszteri tanácsosra és Ilniczky Sándor kormánybiztosi főtanácsadóra támaszkodott.

A Kozma-Sztojka ellentét

Az igazán nagy nézeteltérés azonban Kozma Miklós kormánybiztos és Sztojka között alakult ki (Kozma Miklós 1940 szeptembere és 1941 decembere között volt a Kárpátaljai Kormányzói Biztosság vezetője). A kettőjük közötti ellentét legfőbb oka az volt, hogy Kozma mindent elkövetett annak érdekében, hogy Kárpátalján felszámolja az ukrán politikai mozgalmat, miközben annak legagilisabb képviselői pont a görögkatolikus papság és szerzetesek voltak. Az ellentét 1941 januárjában tört felszínre, majd az év folyamán tovább eszkalálódott. 1941 februárjában Kozma Miklós házkutatást rendelt el a bazil-rendi – ukrán érzelmű – szerzeteseknél Miszticén, Kisbereznán és Ungváron. Kilenc szerzetest letartóztattak és öt évre száműztek a máriapócsi görögkatolikus kolostorba. Kozma a püspökségnek szánt állami támogatás csökkentését is felhasználta a Sztojka elleni vitában, mire a püspök – a kiadásai fedezésére – zsidó tulajdonban levő mezőgazdasági földeket igényelt. Szorult helyzetében egyházi földeket is el-, illetve bérbe adott a Hangya Szövetkezetnek. Enyhülés 1942 áprilisában állt be, amikor az új kormánybiztos, Tomcsányi Vilmos Pál közbenjárt Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszternél, és elérte, hogy megfelelő biztosítékok ellenében a szerzetesek – magyar rendfőnökök felügyelete alatt –hazatérhessenek kolostoraikba.

Sztojka és a pravoszláv egyház

A vita forrása a magyar kormányzat egyházügyi felfogásában keresendő. Teleki Pál miniszterelnök mindent el kívánt követni annak érdekében, hogy megőrizze a terület nyugalmát, ezért nem teljesítette Sztojka azon kéréseit, ami a pravoszláv egyház adminisztratív eszközökkel történő visszaszorítására vonatkoztak. Sőt, ennek épp az ellenkezője történt: komolyan felmerült egy magyarországi és kárpátaljai görögkeleti egyház felállítására. Mivel Sztojka püspök az ortodoxiával szemben állami támogatásra nem számíthatott, ezért igyekezett azt helyi, hivatali szinten ellehetetleníteni. Mindez komoly konfliktusokat okozott a hívek között. 1941-ben például Szőlősvégardóban, amikor a helyi görögkeleti egyházközség hatósági engedély nélkül kezdte meg új templomának építését, Sztojka – befolyását latba vetve – elérte, hogy a hatóságok lebontassák az épülő templom fundamentumát. Hasonló eset zajlott le 1941-ben Tiszaújlakon, sőt Sztojka azt is elérte, hogy a gorondi görög keleti egyház fakitermelési jogát megvonják, majd átadják a helyi görögkatolikus egyháznak.

Sztojka és a hívők

Sztojka nem feledkezett meg híveinek hétköznapi problémáiról sem, amit Kosztyó a bátyúi ruszinok földszerzési ügyével demonstrált. A kárpátaljai területek csehszlovák megszállása alatt cseh, szlovák és ruszin telepeseket telepítettek be a tömbmagyarsági területekre. Számukra – a magyar lakosság kárára – földet osztottak ki. Miután az első bécsi döntéssel 1938-ban visszakerült ez a terület, majd pedig 1939 márciusában Kárpátalja, a magyar kormányzat nem kívánt átfogó földreformot végrehajtani. Ehelyett „földosztás” címén elsősorban a zsidóktól elvett földeket, illetve az elkobzott cseh, szlovák- és ruszin földeket kívánta szétosztani a magyar törpe- és kisbirtokos parasztságnak. Sztojka aktív levelezésbe kezdett a bátyúi betelepített ruszinok érdekében, s kérte, hogy a csehszlovák földreform idején számukra kiosztott földeket ne vegye el a magyar állam. Ugyan számtalanszor próbálkozott a Földművelésügyi Minisztériumnál, sőt még Teleki Pál miniszterelnöknél is, a földeket a magyar állam mégis elkobozta.

Összegzésként Kosztyó megállapította:

a magyar kormány bizalmatlan volt személyével szemben, miközben elvárta azt, hogy támogassa gazdaság fejlesztési terveit Kárpátalján, véleményezze az autonómia tervezeteket,
egységesíteni próbálta a (nyelvileg, politikailag) megosztott görögkatolikus papságot, akiket védett, bármilyen meggyőződést is képviseltek,
a püspök nem volt antiszemita, nem tiltotta a zsidók befogadását az egyházba, de mégis kihasználta a zsidótörvények adta lehetőségeket, s kényszerrel, adminisztratív úton elvett földeket szerzett meg,
nagy vehemenciával védte a görögkatolikus egyházmegye érdekeit a pravoszláv törekvésekkel szemben.