Mit vesztett Kárpátalja magyarsága a holokauszttal? Egy 1939. augusztusi minisztériumi állapotfelmér
Az 1940 májusában megjelent 3380/1940. M. E. számú rendelet a második zsidótörvényben megfogalmazott iparrevízió gyakorlati végrehajtásának kezdetét jelentette. A rendelet megszületését tevékenyen elősegítette az iparrevizíóban jelentős mértékben érintett Iparügyi, valamint a Kereskedelmi és Közlekedésügyi Minisztérium, amelyek a Hídvégi Ervin által vezetett bizottság segítségével állapotfelmérést készítettek a kárpátaljai ipar és kereskedelem helyzetéről. Sikorszky István és Fülep Jenő György eközben a helyi közigazgatás megbízásából is felméréseket készített.
A Sikorszky-Fülep-féle felmérés az 1939. augusztusi, míg a Hídvégi-felmérés az 1939. októberi állapotokat tükrözte. Míg az előbbi községi szinten végrehajtott statisztikai adatgyűjtés alapján készült, addig az utóbbi a fő- és alispánok, valamint a közigazgatási kirendeltségek és járási főszolgabírók megkérdezése nyomán készült el. Bár a Sikorszky-Fülep-felmérés sokkal jobban strukturált kimutatás volt az iparosok és kereskedők keresztény-zsidó megoszlásáról, mégsem került be a 3380/1940. M. E. számú rendelet tervezetének véleményező párbeszédébe. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy azt csak 1940. március 6-ra összesítette a szerzőpáros.
Rahó, 1942. Miru út (Fő utca), jobbra a háttérben a katolikus templom
(Forrás: Fortepan, 118616, Széman György)
Ezzel szemben a Hídvégi-felmérés már 1939. október 28-ra elkészült, és így Varga József miniszter felhasználta a rendelettervezetről írt véleményezéséhez. Varga ezt 1940. február 8- án továbbította a minisztertanácsnak, így valószínűleg emiatt terjedhetett el szélesebb körben, míg a Sikorszky-Fülep-felmérés nem vált ismertté, és csupán a levéltári iratok között porosodott.
Az állapotfelmérésekből egyértelműen kiderült, hogy Kárpátalja hegyvidéki területén a zsidó kereskedők hegemón szerepet töltöttek be a gazdaság életében, jelentősen elősegítve a közellátás működését, az iparosok körében pedig relatív többséget képeztek. Ők alkották a tőkés középosztályt. A magyar kormánynak be kellett látnia, hogy a zsidó kereskedők és iparosok teljes eltávolítása a közellátás összeomlását vonná maga után. Így a második zsidótörvény következtében az iparrevízió „csak” a zsidók arányát, nem pedig a jelenlétét módosította a gazdaságban. A zsidók kiszorítása a kereskedelemből és az iparból 1941–1942 után kapott újra lendületet, amikor az egyre inkább háborúba sodródó országban, a készletekkel való hatékonyabb gazdálkodás végett, kötött gazdálkodást vezettek be, ami miatt egyre több zsidó árusító- és termelési egységet zártak be. Az iparrevízió és a háborús gazdálkodás legnagyobb vesztese a zsidó társadalom lett, hiszen jórészt elvesztette megélhetésének létalapját. A legnagyobb megpróbáltatást azonban a magyarországi – és így a kárpátaljai – zsidóság számára is az 1944-es év tartogatta, amely már nem csak az egzisztenciális helyzetüket, hanem puszta létezésüket számolta fel.
A tanulmány a Levéltári Közlemények 2017/1-2., most megjelent számában található, és itt olvasható.
