top of page

Elnémult forradalom. Bödők Gergely ismertetője Salamon Konrád új kötetéről

"Hogy mindjárt egy erős állítással kezdjünk: a magyar népi mozgalom történetének a kutatása nem tartozik a klasszikus történeti slágertémák közé, noha kevés olyan fontos, drámai és heroikus megújítási kísérlete volt a Horthy-korszak ellenforradalmi konzervativizmusának, mint a társadalom több mint felét kitevő mezőgazdasági munkásság, vagyis a parasztság „beemelése” a politikai érdekképviselet és érdekérvényesítés intézményes sáncai mögé. Sőt a mozgalom ennél „csak” jóval több volt: töredékes, kevéssé jól szervezett és nem egységes reformelkötelezett értelmiségiek – élükön Illyés Gyulával, Veres Péterrel, Németh Lászlóval, Kovács Imrével és Bibó Istvánnal – válaszkeresése az első világháború kataklizmája és Trianon sokkja után (ha lehet, még inkább) égető gazdasági, szociális és művelődési problémákra, a szegény sorsú széles néprétegekről, életkörülményeikről és sorsáról tudósító tudományos és irodalmi igénnyel írt szívszorító és megrendítő munkák készítése, a hagyományos paraszti világ felbomlásával szembesülő látleletkészítés, velük és világukkal közvetlenül érintkező – szociográfiákká sűrűsödő – intenzív falukutatás, terepszemle és szervezés, tanulmány-, folyóiratcikk- és prózaírás, lapkiadás, valamint érzékenység és eszmerendszer."


Bödők Gergely ismertetője Salamon Konrád új kötetéről (Kovács Imre forradalma. A földreform és a népképviselet Dózsája. Budapest, Magyar Napló – Írott Szó Alapítvány, 2021.)

Kovács Imre

(Forrás: mandadb.hu)



Hírek
Archívum
Keresés
bottom of page