"...rettenetesen fontos dolgokat mond el..." Ablonczy Balázs ismertetője Kovács Szabolcs könyvéről

Ablonczy Balázs történész ismertetője a tegnap megjelent kötetről:

"HALÁLOS DOMBOK

Ez a csak interneten, most megjelent kötet rettenetesen fontos dolgokat mond el etnikai kontaktzónákról, népirtásról, háborúról, magyar-román viszonyról. Háromszáztizenkét oldal filológiai aprómunka, két ország bírósági eljárásai, hazugságok, félelmek és diktatúrák: akikkel szemben a másik oldalon 126 áldozat áll, köztük az egyéves Emster Ráhel és a nyolcvankét éves Rosenfeld Dávid; nem mintha egy negyven- vagy hatvanéves ember megölése bocsánatosabb bűn lenne.

Nagysármás nem került vissza Magyarországhoz a második bécsi döntéssel: viszont a honvédcsapatok az 1944 őszi magyar-román háborúban megszállták (és Kovács Szabolcs rögtön az elején elmondja, miért nevezi megszállásnak és nem visszafoglalásnak vagy egyébnek: többek között azért, mert a benne résztvevő honvédtisztek is így hívták, és hivatalos irataikban is így szerepelt). A helyi zsidókat már szeptember 9-én egy helyi bakter házából rögtönzött gettóba terelték. 1944. szeptember 16-án a mezőségi község 195 fős zsidó közösségéből helyben maradt 126 embert szekérre rakták azzal, hogy Kolozsvárra viszik őket. Éjszaka, nem messze a falutól, a Kissármás és Pusztakamarás közti, Sóskút nevű határrészen a zilahi csendőrzászlóalj csendőrei, és a m. kir. 2. honvéd páncéloshadosztály katonái tömegsírba lőtték őket.

Az Egerben doktoráló történész nemcsak az eljárásokra kíváncsi amelyeket Kolozsváron és Budapesten folytattak le (és amelyekről elmondja, hogy nem voltak, khm, a jogszerűség mintapéldái: tud a verésekről és a kényszerítésekről is), és amelyek nyomán végrehajtott halálos ítéletek születtek. A szerző a település és a régió hihetetlenül bonyolult viszonyait is bemutatja: az ukrajnai frontról átirányított katonák brutalizációját, a nagysármási helyi elitek kooperációját az aktuális hatalommal és túlélési stratégiáikat, a település hirtelen határmentiségét, a törékeny etnikai egyensúlyhelyzetet és az erre adott válaszokat. (Meditálásra késztető, ahogy a nagysármási magyarok között jellegzetes Balaton-felvidéki református magyar vezetéknevek bukkantak fel: viselőik 1894-96-ban egy telepítési akció nyomán kerültek oda.) Engem személyesen is megdöbbentett, hogy hányszor tűnik elő az eljárásokban magyarázó elvként az ittasság: nemcsak az egyszerű falusi nemzetőrök részegek, hanem a mészárlásra induló tisztek vagy az agnoszkálásra kirendelt körorvos is.

Látni tehát az egész Mezőséget, ezt a furcsa, nagyobb vízfolyások és fák nélküli, úttalan, dombokkal szabdalt holttengert, amelyik Petelei Istvántól Makkai Sándorig megigézte az arra járókat. Ott, a pusztakamarási dombokon bolyongott elborult elmével Kemény Zsigmond és ott kellett résztvennie az exhumálásokban id. Sütő Andrásnak, az író apjának. A kettő között hetven év sem telt el.

Nem kell mindig erőltetni a metaforákat, de ha ott vannak a szemünk előtt, érdemes észrevenni őket".